Miután a hét közepén a torinóiak csalódást keltően futballozva kiestek a Bajnokok Ligájából, a Juventusnak Szardíniára kellett utaznia, hogy némi önbizalmat gyűjthessen a Serie A utolsó szakaszára. Andrea Pirlo a
Szczesny - Cuadrado, de Ligt, Chiellini, Alex Sandro - Kulusevski, Danilo, Rabiot, Chiesa - Ronaldo, Morata
kezdőcsapattal állt ki a 17. helyen álló Cagliari otthonában.
De ez a mérkőzés végül egy emberről szólt:
Cristiano Ronaldo már a 32. percre mesterhármasig jutott,
ezzel az utolsó olyan stadiont is kipipálta Olaszországban, ahol eddig még nem tudott a kapuba találni.
A portugál aranylabdás a Porto elleni keddi BL-meccsen kis túlzással láthatatlan volt. Ezúttal már a 10. percben egy felhőfejessel megszerezte a vezetést.
Góljai ellenére a 36 éves legenda játékán némi feszültséget is érezni lehetett, a 14 percben kegyetlenül beletalpalt Alessio Cragnóba, ami után nem biztos, hogy a pályán kellett volna maradnia.
De a pályán maradhatott, így a 25. percben büntetőből megszerezte második találatát is. Cragno mondhatni bosszút állt rajta, amikor ziccerben megütötte a klasszis lábait.
A 32. percben Ronaldo egy gyors kontrából megszerezte harmadik gólját, ezúttal bal lábbal bombázva a kapuba.
A Juventus előnye birtokában visszaállt, így Giovanni Simeone révén a Cagliari a 61. percben szépíteni tudott.
Ha a Cagliari a hajrában jobban koncentrál, akkor még az egyenlítés is összejöhetett volna nekik, annyi helyzetük volt. Radja Nainggolan kapáslövését a védők blokkolták, Gaston Pereiro és Joao Pedro kísérleténél pedig Wojciech Szczesny helyezkedett jól a torinói kapuban.
A szárdok a második játékrészben végig egyenlő felek tudtak lenni a Juve számára, de ez csak egyetlen gólra volt elég.
A Juventus idegenben 3-1-re legyőzte a Cagliari csapatát.
A címvédő ezzel megerősítette helyét a Serie A dobogóján.
Serie A, 27. forduló:
Cagliari-Juventus 1-3 (0-3)
korábban:
Parma-AS Roma 2-0 (1-0)
Torino-Internazionale 1-2 (0-0)
Bologna-Sampdoria 3-1 (2-1)
később:
AC Milan-Napoli 20.45
szombaton játszották:
Sassuolo-Hellas Verona 3-2 (1-1)
Benevento-Fiorentina 1-4 (0-3)
Genoa-Udinese 1-1 (1-1)
pénteken játszották:
Atalanta-Spezia 3-1 (0-0)
Lazio-Crotone 3-2 (2-1)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 36 | 29 | 2 | 5 | 86-19 | 67 | 92 | D GY GY V GY |
2. | AC Milan | 38 | 22 | 8 | 8 | 75-50 | 25 | 74 | V D D GY V |
3. | Juventus | 36 | 18 | 5 | 13 | 49-28 | 21 | 67 | D D D D D |
4. | Bologna | 36 | 18 | 5 | 13 | 51-27 | 24 | 67 | D GY D D GY |
5. | Atalanta | 36 | 20 | 10 | 6 | 67-39 | 28 | 66 | GY GY GY GY GY |
6. | AS Roma | 36 | 17 | 10 | 9 | 63-44 | 19 | 60 | V GY D D V |
7. | Lazio | 36 | 18 | 13 | 5 | 47-37 | 10 | 59 | GY GY GY D GY |
8. | ACF Fiorentina | 36 | 15 | 12 | 9 | 55-42 | 13 | 54 | GY GY V GY D |
9. | Torino | 37 | 13 | 10 | 14 | 36-33 | 3 | 53 | D V D GY GY |
10. | SSC Napoli | 37 | 13 | 11 | 13 | 55-48 | 7 | 52 | V D D V D |