Vágólapra másolva!
Újabb vereség, ráadásul hazai pályán. Hét meccsből öt vereség, egyre kényelmetlenebb Dárdai Pál számára a Hertha Berlin kispadja. A csapat szombaton a Freiburgtól kapott ki 2-1-re, és az edzőváltást követő hangok pedig még jobban felerősödtek.

A közösségi oldalakon nem kímélik Dárdait, sokak szerint taktikailag képtelen bármit kitalálni, és már ifiedzőnek is alkalmatlan.

Az őt korábban védő Lothar Matthäus sem bíztat semmi jóval

– írja a Ripost.

Dárdai Pál nagyon nehéz helyzetben van Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Soeren Stache

„Dárdai kiváló munkát végzett eddig, a Herthának pedig kiváló edzőre van szüksége.

Úgy gondolom, hogy napokon belül új edző lesz, információim szerint a vezetők már egyeztettek is Edin Terziccsel."

Terzicről már egy hónapja is lehetett hallani, ám akkor Dárdai két győzelemmel átmenetileg megnyugodhatott.