Vágólapra másolva!
A Bayer Leverkusen hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Real Betist a labdarúgó Európa-liga - Ferencvárost is felvonultató - G csoportjának csütörtöki mérkőzésén, így négy forduló után 10 ponttal az élen áll a négyesben.

A német csapat lépéselőnybe került a mögötte második, hétpontos Betisszel szemben, amelynél jobb az egymás elleni összevetésben, miután két héttel ezelőtt Sevillában 1-1-es döntetlen született a találkozójukon. A csütörtök esti összecsapáson Moussa Diaby kettő, Florian Wirtz és Nadiem Amiri pedig egy-egy góllal vette ki a részét a Bayer sikeréből.

Korábban a Leverkusen a Ferencvárost 2-1-re, a Celticet pedig ugyancsak 4-0-ra verte, így nagyon kedvező helyzetből várja az utolsó két fordulót, és nagy valószínűséggel ott lesz tavasszal az EL nyolcaddöntőjében.

A Leverkusen magabiztosan győzte le odahaza a Betist Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / Jvşrgen Fromme /firo Sportpho/Jvorgen Fromme

A csoport második helyének megszerzésére valós esélye már csak a Real Betisnek és a Celticnek maradt, előbbi három hét múlva a Ferencvárost fogadja, míg utóbbi a Leverkusen vendége lesz.

A Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce 3-0-ra nyert a Royal Antwerpen vendégeként, ezzel életben tartotta továbbjutási esélyét.

A magyar válogatott védő ezúttal a kispadon kezdett, és a 73. percben cserélték be.

A C csoportban az angol FA Kupa- és Szuperkupa-győztes Leicester City nem bírt a vendég Szpartak Moszkvával, amellyel úgy játszott 1-1-es döntetlent, hogy a hazaiaktól a 75. percben Jamie Vardy tizenegyest hibázott.

Az E csoportban az Olympique Marseille és a Lazio játszott egymással izgalmas, 2-2-es döntetlent.

A vendég olasz együttesben a válogatottal nyáron Európa-bajnok Ciro Immobile 160. gólját szerezte, ezzel minden idők legeredményesebb Lazio-futballistája lett.

Ciro Immobile történelmet írt a Lazióban Forrás: AFP/Christophe Simon

Eredmények, csoportkör, 4. forduló:

A csoport:
Bröndby IF (dán)-Rangers FC (skót) 1-1 (1-0)
Olympique Lyon (francia)-Sparta Praha (cseh) 3-0 (0-0)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Olympique Lyon 12 pont, 2. Sparta Praha 4 (4-7), 3. Rangers FC 4 (3-4), 4. Bröndby 2

B csoport:
Real Sociedad (spanyol)-Sturm Graz (osztrák) 1-1 (0-1)
AS Monaco FC (francia)-PSV Eindhoven (holland) 0-0
Az állás: 1. Monaco 8 pont, 2. Real Sociedad 6, 3. PSV Eindhoven 5, 4. Sturm Graz 1

C csoport:
Leicester City (angol)-Szpartak Moszkva (orosz) 1-1 (0-0)
Legia Warszawa (lengyel)-SSC Napoli (olasz) 1-4 (1-0)
Az állás: 1. Napoli 7 pont, 2. Legia Warszawa 6, 3. Leicester City 5, 4. Szpartak Moszkva 4

D csoport:
Royal Antwerpen (belga)-Fenerbahce (török) 0-3 (0-3)
Olimpiakosz (görög)-Eintracht Frankfurt (német) 1-2 (1-1)
Az állás: 1. Eintracht Frankfurt 10 pont, 2. Olimpiakosz 6, 3. Fenerbahce 5, 4. Royal Antwerpen 1

E csoport:
Olympique Marseille (francia)-SS Lazio (olasz) 2-2 (1-1)
Galatasaray (török)-Lokomotiv Moszkva (orosz) 1-1 (1-0)
Az állás: 1. Galatasaray 8 pont, 2. Lazio 5, 3. Olympique Marseille 4, 4. Lokomotiv Moszkva 2

F csoport:
Crvena zvezda (szerb)-Midtjylland (dán) 0-1 (0-0)
SC Braga (portugál)-PFC Ludogorec (bolgár) 4-2 (3-1)
Az állás: 1. Braga 9 pont, 2. Crvena zvezda 7, 3. Midtjylland 5, 4. Ludogorec 1

G csoport:
Ferencváros-Celtic FC (skót) 2-3 (1-2)
Bayer Leverkusen (német)-Real Betis (spanyol) 4-0 (1-0)
Az állás: 1. Bayer Leverkusen 10 pont, 2. Real Betis 7, 3. Celtic Glasgow 6, 4. Ferencváros 0

H csoport:
Dinamo Zagreb (horvát)-Rapid Wien (osztrák) 3-1 (2-1)
KRC Genk (belga)-West Ham United (angol) 2-2 (1-0)
Az állás: 1. West Ham United 10 pont, 2. Dinamo Zagreb 6, 3. Genk 4, 4. Rapid Wien 3

A csoportok első helyezettje nyolcaddöntőbe jut, míg a második a Bajnokok Ligája nyolc csoportharmadikjának egyikével játszik a 16 közé kerülésért. Az EL-csoportharmadikok a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszában folytatják.