Vágólapra másolva!
A Newcastle United labdarúgócsapata a Paris Saint-Germain Costa Rica-i kapusával, Keylor Navasszal szeretné megerősíteni a játékoskeretét.

A Costa Rica-i kapus a Real Madriddal többek között háromszor nyert Bajnokok Ligáját, egyszer La Ligát, majd a francia sztárcsapathoz igazolt 2019-ben. A 35 éves futballista ebben a szezonban is rendszeresen véd a PSG-ben, annak ellenére, hogy az együttes nyáron szerződtette az olasz válogatottal Eb-győztes Gianluigi Donnarummát.

A Daily Mail információi szerint az ősszel arab tulajdonba kerülő Newcastle United már felvette a kapcsolatot a párizsi klubbal, mert szeretné még januárban megszerezni Navast.

A hirtelen dúsgazdag futballcsapattá előlépő Newcastle az angol válogatott Kieran Trippert és az új-zélandi Chris Woodot már szerződtette télen, és tovább erősítené a keretét.

Keylor Navas iránt élénken érdeklődik a Newcastle Forrás: AFP/Paul Ellis

A hírek szerint a PSG a téli átigazolási időszakban nem szeretné eladni Navast, akit mindenképpen megtartana legalább a mostani idény végéig.

A Premier League-ben a Newcastle jelenleg a kiesést jelentő 19. helyen áll, ezért fontos számára a bennmaradás kiharcolása, hogy a következő szezonban magasabb célokért küzdhessen.