Vágólapra másolva!
A papírformának megfelelően a Ferencváros jutott másodikként a döntőbe a labdarúgó MOL Magyar Kupában, miután szerdán magabiztos, háromgólos győzelmet aratott a másodosztályú Győr otthonában. A találkozó után a zöld-fehérek orosz vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov, valamint a zsinórban harmadik meccsén gólt szerző Kristoffer Zacchariassen értékelt.

"Nagyon örülök ennek a győzelemnek. Tudtuk, hogy az ellenfél kiejtette a Puskás Akadémiát és a Fehérvárt, így biztosak voltunk benne, hogy száz százalékos teljesítményt kell nyújtanunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Azt kaptam vissza a csapattól, amit előre megbeszéltünk. Pontosan ilyen játékra számítottunk a Győrtől, de fontos pillanatokban szereztünk gólokat, így sikerült nyernünk.

– nyilatkozta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a Fradi vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov.

A döntő után a Fradi második gólját szerző Kristoffer Zacchariassen elmondta, hogy számára extra motivációt jelent, hogy döntőbe jutott a csapata.

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője szerint a háromgólos különbség ellenére nem volt könnyű a döntőbejutás Forrás: MTI/Krizsán Csaba

"Úgy gondolom, nagyon jól kezdtük a mérkőzést. Az első félidőben két gólt is szereztünk és ezútán is uraltuk a találkozót. Örülök, hogy végül tudtunk négy gólt lőni. Személyszerint jó heteket tudhatok magam mögött, jó formában vagyok, és már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy megnyerjük a kupát. Nagyon várom már a Paks elleni mérkőzést, úgy tudom rég óta nem sikerült megnyernie a csapatnak a Magyar Kupát, nekem pedig külön motivációt jelent majd, hogy pályafutásom első trófeáját nyerhetem meg" - mondta Zachariassen, aki 2020 augusztusa óta talált be ismét három egymást követő meccsen.