A Juventus már az 5. percben helyzetbe került a Lazio kapuja előtt: Moise Kean tört be a tizenhatosra, és néhány biciklicsel után tizenkét méterről kiszorított helyzetből lőtt, de a labda a bal kapufa mellett suhant el.
Alig öt perc múlva Fagioli passza után Kostic vállalkozott lövésre, de a Lazio kapusa óriási bravúrt bemutatva egy kézzel védte a Juventus játékosának kísérletét. Az első tizenöt perc után a Lazio átvette a kezdeményezést a meccsen, és bár többet birtokolták a labdát, nem tudtak igazán nagy helyzetet kialakítani. A 17. percben Danilo indította Miliket a leshatáron,
és a lengyel csatár egy elképesztő labdaátvétel után huszonegy méterről célba vette a jobb felső sarkot.
A labda csupán fél méterrel ment mellé a Juventus csatárának lövése után. Hosszú ideig csak mezőnyjáték folyt a pályán, majd a 40. percben Pedro szánta el lövésre magát bő huszonöt méterrről: a Lazio támadója alig tévesztette el a bal felső sarkot.
Három perccel később Rabiot szerzett labdát a középpályán.
A francia egyből indította Keant, aki a kifutó Provedel felett átemelte a labdát.
A félidőben több gólt nem született.
A második félidő 54. percében már két gól volt a hazaiak előnye: Locatelli remek labdával találta meg a baloldalon felfutó Kosticsot, akinek lövését nagy bravúrral védte Provedel. A kipattanóra viszont érkezett Kean, és a kapuba lőtte a labdát.
A Lazio nem tudott eljutni a következő harminc percben a Juventus kapujáig. A hazaiak ráadásul egy remek összjáték után eldöntötték a meccset: Chiesa passza után Milik talált be közelről a kapuba.
A meccsen több gól már nem született, így a Juventus könnyedén nyert hazai pályán a Lazio ellen.
Serie A, 15. forduló
1. félidő |
---|
43Moise Kean |
43Adrien Rabiot |
28Sergej Milinkovic-Savic |
27Gleison Bremer |
25Federico Gatti |
2. félidő |
---|
90Federico Chiesa |
90Arkadiusz Milik |
84Manuel Locatelli |
77Sergej Milinkovic-Savic |
69Elseid Hysaj |
69Luka Romero |
64Filip Kostic |
62Moise Kean |
58Danilo Cataldi |
58Toma Basic |
54Moise Kean |
Szczesny
Gatti
Bremer
Cuadrado
Fagioli
Locatelli
Rabiot
Kostic
Kean
Milik
Provedel
Hysaj
Casale
Romagnoli
Marusic
Milinkovic-Savic
Cataldi
Basic
Romero
Immobile
Rodriguez
Juventus
1Wojciech Szczesny |
15Federico Gatti 25 |
3Gleison Bremer 27 |
6Danilo |
11Juan Cuadrado |
44Nicolo Fagioli |
5Manuel Locatelli 84 |
25Adrien Rabiot 43 |
17Filip Kostic 64 |
18Moise Kean 62 54 43 |
14Arkadiusz Milik 90 |
12Alex Sandro |
21Kaio Jorge |
33Marley Ake |
2Mattia De Sciglio |
9Dusan Vlahovic |
10Paul Pogba |
23Carlo Pinsoglio |
47Simone Scaglia |
24Daniele Rugani |
42Tommaso Barbieri |
7Federico Chiesa 90 |
20Fabio Miretti |
22Angel Di Maria |
30Matias Soule |
32Leandro Paredes |
19Leonardo Bonucci |
Lazio
94Ivan Provedel |
23Elseid Hysaj 69 |
15Nicolo Casale |
13Alessio Romagnoli |
77Adam Marusic |
21Sergej Milinkovic-Savic 77 28 |
32Danilo Cataldi 58 |
88Toma Basic 58 |
18Luka Romero 69 |
17Ciro Immobile |
9Pedro Rodriguez |
20Mattia Zaccagni |
29Manuel Lazzari |
4Patric |
7Felipe Anderson |
1Luis Maximiano |
31Marius Adamonis |
16Dimitrije Kamenovic |
26Stefan Daniel Radu |
34Mario Gila |
5Matias Vecino |
6Marcos Antonio |
10Luis Alberto |
50Marco Bertini |
11Matteo Cancellieri |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 36 | 29 | 2 | 5 | 86-19 | 67 | 92 | D GY GY V GY |
2. | AC Milan | 37 | 22 | 7 | 8 | 74-47 | 27 | 74 | D V D D GY |
3. | Juventus | 36 | 18 | 5 | 13 | 49-28 | 21 | 67 | D D D D D |
4. | Bologna | 36 | 18 | 5 | 13 | 51-27 | 24 | 67 | D GY D D GY |
5. | Atalanta | 35 | 19 | 10 | 6 | 65-39 | 26 | 63 | D GY GY GY GY |
6. | AS Roma | 36 | 17 | 10 | 9 | 63-44 | 19 | 60 | V GY D D V |
7. | Lazio | 36 | 18 | 13 | 5 | 47-37 | 10 | 59 | GY GY GY D GY |
8. | ACF Fiorentina | 36 | 15 | 12 | 9 | 55-42 | 13 | 54 | GY GY V GY D |
9. | SSC Napoli | 37 | 13 | 11 | 13 | 55-48 | 7 | 52 | V D D V D |
10. | Torino | 36 | 12 | 10 | 14 | 33-32 | 1 | 50 | D D V D GY |