Vágólapra másolva!
Jesse Marsch, a Red Bull Salzburg és az RB Leipzig korábbi edzője nagyon dícsérte Szoboszlai Dominikot, és szerinte a magyar játékos a modernkori Beckham.

Budapesten nyaralt, és mindenhol Szoboszlai Dominik arcával találkozott Jesse Marsch, a magyar válogatott játékos korábbi edzője. Az amerikai szakember legutóbb a Leedsnél dolgozott, ám még azelőtt kirúgták, hogy a csapat kiesett volna a Premier League-ből. Ugyanakkor szép emlékei vannak korábbi állomáshelyeiről, Salzburgból és Lipcséből, hiszen számos sikert ért el előbb Erling Haalanddal és Szoboszlai Dominikkal, majd Németországban már csak a magyar középpályással. A Telegraphnak adott nyilatkozatában éppen Szoboszlait méltatta, és a július eleje óta rendre előkerülő, Steven Gerrarddal való összehasonlítás mellé felszínre hozott egy újabbat - derült ki a Nemzeti Sport oldaláról.

– nyilatkozta Jesse Marsch.

fbl Horizontal Forrás: AFP/Odd Andersen

Az amerikai tréner nem csak Puskás Ferenccel és David Beckhammel hasonlította össze Szoboszlait:

- mondta el az edző.