Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a bajnoki címvédő FC Barcelona 1-1-es döntetlent játszott a Valencia csapatával a Mestalla Stadionban.

Kirúghatják a Barcelona Fergusonját?

A Ruben Baraja által vezetett Valencia a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt, így óriási szüksége volt a pontokra. A denevérek azonban építkezhettek abból, hogy bár rossz szériában vannak, a szezonbeli hét hazai meccsükből csak kettőt veszítettek el. Ráadásul az ellenfél is ideálisan ígérkezett, ugyanis az a Barcelona látogatott a Mestalla Stadionba, amely a legutóbbi öt meccséből csak egyet nyert meg, a spanyol sajtó pedig egyre inkább pedzegeti a klublegenda Xavi Hernández esetleges kirúgását.

Xavi Hernández csapata gyengén futballozik az elmúlt hetekben Forrás: AFP/Pau Barrena

„Néhány hónappal ezelőtt

Van egy nyertes projektünk, hiszen mi vagyunk a LaLiga és a Szuperkupa címvédői, de stabilitásra is szükségünk van. A futballnak nincs emlékezete, ezt tudjuk, de emlékeznünk kell. A játékosok és a klub hatalmas erőfeszítéseket tettek a múlt szezonban" – mondta a mérkőzés előtt Xavi Hernández, a Barcelona edzője, aki azt is hangsúlyozta, hogy akkor is hinni kell a sikeres szezonban, ha a csapata netán pontokat veszítene Valenciában.

Bekezdett a Valencia

A Valencia remekül kezdte a meccset, és már a második percben megszerezhette volna a vezetést, de Roman Jaremcsuk közeli lövését a sérült Ter Stegen helyettesítő Inaki Pena elképesztően nagy bravúrral védte.

A folytatásban is a Denevérek diktálták a tempót, beszorították a Barcelonát és folyamatosan lőtték be a szögleteket a katalán csapat kapuja elé. A Barcelona első helyzetére egészen a 18. percig kellett várni, ekkor Robert Lewandowski 17 méteres bombáját a grúz Giorgi Mamardashvilinek kellett vetődve hárítania.

Tíz perccel később ismét a grúz kapusnak akadt dolga,

ekkor a német válogatott İlkay Gündoğan nyesett be egy labdát a mélységből beinduló Lewandowskinak, aki 11 méterről akrobatikus mozdulattal kapura ollózott, de a Valencia kapusa jól helyezkedett, és védeni tudott.

A 35. percben ismét a lengyel csatár lőhetett volna gólt. Joao Cancelo elképesztő keresztlabdája után Lewandowski lépett ki ziccerben, de Mouctar Diakhaby szorításában már nem tudott erőt vinni a lövésbe, így Mamardashvili könnyedén fogta azt.

Lewandowski veszélyesen futballozott az első félidőben Forrás: AFP/Jose Jordan

Csodagólok Valenciában

A második félidőt sokkal intenzívebben kezdte a Barcelona, az 55. percben pedig egy gyönyörű góllal szerzett vezetést. A holland Frenkie De Jong egy elképesztő labdával indította a beinduló Raphinhát, aki lövés helyett átpasszolta a labdát a hosszú érkező Joao Felixnek, akinek egy méterről csak az üres kapuba kellett belsőznie a labdát (0-1).

A bekapott gól után a Valencia megzavarodott, a Barcelona pedig folyamatosan alakította ki a helyzeteket és próbálta eldönteni a meccset.

A katalán csapat azonban nem tudta rálőni a második gólt az elsőre, a Valencia pedig a semmiből kiegyenlített a 70. percben. Egy jobbról belőtt labdát nem tudtak eltakarítani a Barcelona védői, a lecsorgót pedig Hugo Guillamon gyűjtötte be, aki tolt egyet befelé, majd 16 méterről gyönyörűen tekert a bal felső sarokba (1-1).

lkay Gündogan sem akarta elhinni, hogy egyenlített a Valencia Forrás: AFP/Jose Jordan

A 82. percben a Barcelona ismét megszerezhette volna a vezetést.

A bal oldalon felfutó Raphinha kapott egy remek labdát, ziccerben mehetett Mamardashvilire, de a brazil támadó közeli lövését a grúz kapus szenzációs bravúrral védeni tudta.

Az utolsó negyedórában a Barcelona mindent megtett a győzelemért, a Valencia pedig a védekezésre koncentrált. A katalán csapat ugyan egykapuzott az utolsó pillanatokban, de komoly helyzetet nem tudott már kialakítani, így maradt az 1-1-es döntetlen.

A bajnoki címvédő Barcelonának ezzel a döntetlennel négy pont a hátránya a második Real Madrid, és hat pont a listavezető Girona mögött. Ha mindkét csapata hozza a meccsét a fordulóban, a katalán együttes kilátástalan helyzetbe kerül a bajnoki címért folytatott versenyfutásban.

2. félidő
81Ilkay Gundogan
81Diego Lopez
81Hugo Duro
81Jesus Vazquez
79Joao Cancelo
77Frenkie de Jong
72Joao Felix
72Fran Perez
70Hugo Guillamon
70Diego Lopez
65Fran Perez
62Roman Yaremchuk
55Joao Felix
55Raphinha
Összeállítások
Valencia4-4-2
Barcelona4-3-3
Football Pálya
14
Jose
Gaya
5
Gabriel
Paulista
8
Javier
Guerra
25
Giorgi
Mamardashvili
12
Thierry
Correia
4
Mouctar
Diakhaby
3
Cristhian
Mosquera
21
Jesus
Vazquez
23
Fran
Perez
6
Hugo
Guillamon
18
6
5
Inigo
Martinez
17
Marcos
Alonso
1
Marc-Andre
ter Stegen
13
Inaki
Pena
2
Joao
Cancelo
4
Ronald
Araujo
23
Jules
Kounde
3
Alex
Balde
22
Ilkay
Gundogan
8

Valencia

Kezdők
14Jose Gaya
5Gabriel Paulista
8Javier Guerra
25Giorgi Mamardashvili
12Thierry Correia
4Mouctar Diakhaby
3Cristhian Mosquera
21Jesus Vazquez
81
23Fran Perez
72
65
6Hugo Guillamon
70
18Pepelu
16Diego Lopez
81
70
17Roman Yaremchuk
62
9Hugo Duro
81
13Cristian Rivero
22Alberto Mari
1Jaume Domenech
20Dimitri Foulquier
7Sergi Canos
15Cenk Ozkacar
19Selim Amallah
30Hugo Gonzalez
27Pablo Gozalbez
34Yarek Gasiorowski
Cserék

Barcelona

Kezdők
6Gavi
5Inigo Martinez
17Marcos Alonso
1Marc-Andre ter Stegen
13Inaki Pena
2Joao Cancelo
79
4Ronald Araujo
23Jules Kounde
3Alex Balde
22Ilkay Gundogan
81
8Pedri
11Raphinha
55
9Robert Lewandowski
14Joao Felix
72
55
21Frenkie de Jong
77
26Ander Astralaga
31Diego Kochen
18Oriol Romeu
20Sergi Roberto
27Lamine Yamal
16Fermin Lopez
7Ferran Torres
30Marc Casado
15Andreas Christensen
33Pau Cubarsi
38Marc Guiu
39Hector Fort
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 38 29 1 8 87-26 61 95
GY
GY
GY
D
D
2.
Barcelona 38 26 5 7 79-44 35 85
V
GY
GY
GY
GY
3.
Girona 38 25 7 6 85-46 39 81
GY
D
V
GY
GY
4.
Atletico Madrid 38 24 10 4 70-43 27 76
GY
GY
GY
V
GY
5.
Athletic Bilbao 38 19 8 11 61-37 24 68
GY
D
V
GY
GY
6.
Real Sociedad 38 16 10 12 51-39 12 60
GY
V
GY
GY
V
7.
Real Betis 38 14 9 15 48-45 3 57
GY
GY
D
V
D
8.
Villarreal 38 14 13 11 65-65 0 53
V
GY
GY
D
D
9.
Valencia 38 13 15 10 40-45 -5 49
V
D
V
V
D
10.
Deportivo Alaves 38 12 16 10 36-46 -10 46
GY
D
V
GY
D
Teljes lista