Négyszer mentette meg a kapufa a Manchester Unitedet a szégyentől
Óriási meglepetésre a Brentford kezdte jobban a meccset, és a 24. percben kis híján a vezetést is megszerezte, de hiába lépett ki ziccerben a fogadási botrányba keveredett Ivan Toney, lapos lövése a kapufán csattant.. Ezt követően gyakorlatilag folyamatosan nyomás alatt volt a United kapuja, bő fél óra után is csak a kapufa mentette meg Erik ten Hag teljesen elképzeléstelenül játszó csapatát.
A szünetig igazán komoly helyzete csak Thomas Frank csapatának volt, amely egyre-másra dolgozta ki a lövőhelyzeteket, de gólt nem tudott szerezni.
Az első félidőben kisebb sérülést szenvedett Raphael Varane a fordulás után már nem jött ki. A világbajnok védőt a sokat kritizált Harry Maguire váltotta, aki 200. tétmérkőzésén lépett pályára a Unitedben.
Az első komoly MU-helyzetre az 54. percig kellett várni, akkor Rasmus Hojlund lőtt estében, de a kapus hatalmas bravúrral védett. A túloldalon aztán André Onana remekelt Jehor Jarmoliuk helyzeténél.
A folytatásban kisebb csoda volt, hogy a United tartani tudta a döntetlent.
A második félidő derekánál Yoane Wissa került gólhelyzetbe, de pechjére a bal kapufát találta el.
A 72. percben is csupán centiken múlt a Brentford vezetése, Ivan Toney azonban hiába lőtt a kapuba, a bíró a VAR-vizsgálat után les miatt nem adta meg a találatot. Majd nem sokkal később a csereként beállt Bryan Mbeumo hagyta ki a kihagyhatatlant, miután egy szabadrúgás után a beívelt labdát kegyetlen erővel a felső lécre bombázta.
A végén jött a dráma
A hajrában Diogo Dalot ápolása miatt állt a játék, akinek felszakadt a fejbőre, miután összefejelt az ellenfelével. A tizenöt perces hosszabbításban aztán jött a dráma: a csereként beállt Mason Mount a 96. percben megszerezte a vezetést a Unitednek. Ekkor úgy tűnt, nincs több csavar a meccsben, de a 99. percben Kristoffer Ajer a léc alá bombázott, ezzel kiharcolva a döntetlent.
Premier League, 30. forduló:
Brentford-Manchester United 1-1 (0-0)
gólszerző: Ajer (90+9.), illetve Mount (90+6.)
Hirdetés: ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Arsenal | 37 | 26 | 5 | 6 | 88-28 | 60 | 84 | V GY GY GY GY |
2. | Manchester City | 35 | 25 | 3 | 7 | 87-33 | 54 | 82 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 36 | 23 | 4 | 9 | 81-38 | 43 | 78 | V GY V D GY |
4. | Aston Villa | 36 | 20 | 9 | 7 | 73-53 | 20 | 67 | D GY GY D V |
5. | Tottenham Hotspur | 35 | 18 | 11 | 6 | 69-58 | 11 | 60 | GY V V V V |
6. | Newcastle United | 35 | 17 | 13 | 5 | 78-56 | 22 | 56 | GY GY V GY GY |
7. | Chelsea | 35 | 15 | 11 | 9 | 70-59 | 11 | 54 | GY V D GY GY |
8. | Manchester United | 35 | 16 | 13 | 6 | 52-55 | -3 | 54 | D D GY D V |
9. | West Ham United | 36 | 13 | 13 | 10 | 56-70 | -14 | 49 | GY V V D V |
10. | AFC Bournemouth | 36 | 13 | 14 | 9 | 52-63 | -11 | 48 | D V GY GY V |