Vágólapra másolva!
Vasárnap délután a Premier League 28. fordulójában rendezik a szezon eddig legfontosabb mérkőzését, melyen a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató, listavezető Liverpool a bajnoki címvédő Manchester Cityt fogadja az Anfielden. A találkozóig ugyan van még három nap, azonban a hangolódás máris megkezdődött rangadóra. Trent Alexander-Arnold, a Liverpool jobbhátvédje piszkálódott kicsit, mondván, a Manchester City sikerei inkább a pénzügyi háttérnek köszönhetőek, amire a City csatára, a norvég Erling Haaland kemény szavakkal reagált.

A mi trófeáink többet jelentenek

„Olyan gépezettel állunk szemben, amelyet győzelemre alkottak. A legegyszerűbben így jellemezhetjük a Cityt és mögötte álló szervezetet. 

Bár a közelmúltban ők több címet nyertek, mint mi, és valószínűleg sikeresebbek is voltak, a mi trófeáink többet jelentenek majd nekünk és a szurkolótáborunknak a két klub anyagi helyzete miatt. 

Az, hogy két klub hogyan építette fel csapatát, és hogy mi ezt hogyan csináltuk, valószínűleg többet jelent a mi szurkolóinknak – így utalt Trent Alexander-Arnold a Manchester City és a Liverpool közötti anyagi különbségekre a két csapat vasárnapi rangadója előtt a Fourfourtwo-nak adott interjúban.

Alexander-Arnold nincs elájulva a City sikereitől
Fotó: AFP

„Nehéz megállítani ezt a gépezetet. De a múltban megmutattuk, hogy képesek vagyunk rá, és nincs okunk attól tartani, hogy ne tudnánk velük tartani a lépést ebben az idényben. Bennünket is feldob a City elleni versengés, és tudjuk, hogy jó helyzetben vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy ők is motiváltak lesznek, ahogy mi is. Izgalmas párharc lesz – tette hozzá az angol válogatott focista, aki jelenleg térdsérüléssel bajlódik, így valószínűleg nem is léphet majd pályára a találkozón. 

Haaland válasza Alexander-Arnoldnak

„Ha ezt akarja mondani, hát rendben. 

Egy éve vagyok itt, és tripláztam a csapattal, ami nagyon jó érzés volt. Nem hiszem, hogy ő pontosan ismeri ezt az érzést. A Liverpoolnál annyit locsognak, amennyit akarnak, személy szerint Trent Alexander-Arnold is.

 Nem tudom, miért teszi ezt, de nem bánom” – idézi a Magyar Nemzet Erling Haaland Sky Sportsnak adott nyilatkozatát.

Haaland és Alexander-Arnold nem fognak találkozni a vasárnapi meccsen
Fotó: AFP

Az év legfontosabb meccse jön

A Liverpool 27 mérkőzést követően 63 ponttal vezeti a bajnokságot, a címvédő Manchester City pedig 62 ponttal a második helyen áll, így nem túlzás azt állítani, hogy sorsdöntő mérkőzés lesz. 

Érdekesség, hogy a szópárbajt pont az a két futballista folytatta le egymással, akik Szoboszlai Dominik jó barátai. A norvég Erling Haaland még Salzburgban futballozott együtt a magyar válogatott focistával, és azóta is jó barátságban vannak. Szoboszlai Liverpoolba igazolása után Haaland ajánlott lakhelyeket a magyar focistának. Alexander-Arnold pedig fél éve futballozik együtt Szoboszlaival, a magyar játékos elmondása alapján az angol válogatott jobbhátvéd az, aki a legközelebb áll hozzá a liverpooli keretből. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!