Vágólapra másolva!
A Liverpool és a Real Madrid korábbi futballistájának, Michael Owennek a 19 éves lánya, Gemma egy brit valóságshow, a Love Island következő évadában fog szerepelni.

A Blikk megírta, hogy a 2001-ben aranylabdás Michael Owennek a legidősebb lánya, az elképesztően szexi Gemma igent mondott a brit ITV-nek, és szerepelni fog a hamarosan induló párkereső valóságshow, a Love Island új évadában.

A fiatal lány nemrég még azt mondta, hogy bár szereti nézni a műsort, nem szerepelne benne, mert az édesapja nem örülne neki, ám mégis meggondolta magát.

Michael Owen és szexi lánya, Gemma Forrás: Chester Standard

"Minden nyáron nézem a Love Islandet, de jelenleg nem hiszem, hogy részt vennék benne, mert nem keresek szerelmet.

mondta korábban a 19 éves Gemma, aki versenyszerűen díjlovagol, illetve modellkedik is, amelynek köszönhetően szinte egész Európát beutazta már.

"Nincs kétségem afelől, hogy büszkévé tesz majd minket.

nyilatkozta Owen, amikor megtudta, hogy lánya mégis szerepelni fog a show-ban.

"Sokat hallottam már a műsorról, és azt hiszem, az olyan idős, zsémbes embereknek, mint nekem, akik nem nézik, de hallanak róla, mindig meglesz a véleményük, de Gemma megnyugtatott, hogy nem olyan rossz, mint amilyennek gondolom" - tette hozzá a pályafutását 2013-ban befejező, korábbi angol válogatott futballista.