Annus: Elhatározták, hogy kicsinálnak

Vágólapra másolva!
"Hadjárat indult ellenem" - állapítja meg Annus Adrián, az athéni olimpia kalapácsvető bajnoka az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyet annak kapcsán fogalmazott meg, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a korábbi többszöri doppingvizsgálat ellenére ismételt ellenőrzés céljából keresi őt. Egyúttal közli: befejezi pályafutását, és nem fogja megengedni, hogy manipulálják a leadott vizelet eredményét. 
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú
Fórum: Fazekas, Annus, Németh - csúfos leszereplés

"Egy honfitársam által feladott névtelen levél után elhatározták, hogy kicsinálnak, ellehetetlenítenek. A WADA ennek megfelelően engem az olimpia ideje alatt többször ellenőrzött. Valamennyiszer készséggel álltam rendelkezésre, egyszer vérrel kombinált vizelet-mintavétel történt. A lelkiismeretem mindvégig tiszta volt, hiszen tudom, hogy nem használtam tiltott szert. Érthetetlen, hogy ezekben a napokban miért folytatnak ellenem üldöző hadjáratot, mint egy közönséges bűnöző ellen. A bűnöm csupán annyi, hogy olimpiai bajnok lettem, és kiderült, az ellenem szóló levél tartalma hazugságnak bizonyult" - áll a közleményben.

Annus ezek után felteszi a kérdést: hogy bízhatna bármilyen vizsgálatban? Állítása szerint a diszkoszvető Fazekas Róbertet negatív eredménnyel tiltották el. "Mi a garancia arra, hogy az én vizsgálatom olyan eredményt hoz, amely a valóságnak megfelel? Nem fogom megengedni, hogy manipulálják a leadott vizelet eredményét. Csakis erre megy ki a játék, más indokot nem látok, és nem találok. (...) A nevemet nem fogják meghurcolni, azt nem engedem. Egy héttel a verseny után fájjon az ő fejük, hogy milyen indokkal veszik el az eredményemet. Biztos találnak indokot. Mindenkinek magának kell elszámolnia a lelkiismeretével, azoknak is, akik ezt a hadjáratot elindították ellenünk. Én nyugodtan nézek tükörbe. Tisztán versenyeztem és lettem olimpiai bajnok" - szögezi le Annus, aki arra kéri a szurkolókat, gondolkozzanak el azon, mi lehet az oka, hogy mégis hajtóvadászat folyik ellene.



Ajánlat:

Fazekas vissza akarja szerezni aranyérmét

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!