Eksztázis, artikulálatlan üvöltés pár percig, majd gyors zuhany és indulás vidékre az egyetemre. A dupla pszichológia előadás második felére sikerült beesni, majd amikor a professzor asszony megkérdezte, hogy mégis merre jártam, annyit tudtam kinyögni még mindig méterekkel a föld felett járva, hogy "elnézést, csak NHL-playoff van". Legnagyobb meglepetésemre ez a válasz érkezett:
Á, jégkorong! Akkor el van nézve, foglaljon helyet.
Hiába, a világ legjobb sportja. És bár a San José végül megnyerte a következő három meccset és továbbjutott, én akkor sem voltam szomorú, mert maga a rájátszás is csoda volt, a 3. meccs pedig egészen különleges, ráadásul ez nagyon fényes jövőt vetített előre.
Sport szempontjából mindig is április és május volt a kedvencem. NHL- és NBA-rájátszás vérre menő meccsekkel, valamint a divízió I-es, majd az A-csoportos hokivébé a magyar válogatottal, mikor melyik szinten.
2015-ben Krakkóban Rich Chernomaz vezetésével hokisainknak Kazahsztánnal, Olaszországgal, Ukrajnával, Lengyelországgal és Japánnal kellett megküzdeniük. Nem tűnt lehetetlennek a feladat, viszont az első meccsen Japánt épphogy legyőztük, majd jött a kazahok elleni 0-5. Aztán a következő összecsapáson elképesztően fegyelmezett és hatékony játékkal legyőztük a mumus olaszokat, két nappal később pedig az ukránokat is.
Egy barátommal megbeszéltük, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is ki kell jutnunk a feljutásról döntő lengyelek elleni meccsre.
2011-ben és 2013-ban is egymás vállán zokogtunk, mindkétszer az olaszok ütöttek el minket a feljutástól a Papp Lászlóban, de kellett adni magunknak még egy esélyt. Ő már meg is vette a jegyet a bátyjával, majd némi manőverezés után én is szereztem. Aztán kiderült, hogy indul hét busz, az egyiken van még egy hely, szerencsére az is összejött.
2015. április 25-én hajnalban megindultak a buszok. Voltunk mi hárman, a többi honfitársunk is sportkedvelő volt, viszont a jégkorongról nagyjából semmit sem tudtak. De mentek drukkolni.
Az utazásról inkább nem nyilatkoznék, inkább az olvasó képzeletére bízom. Dél körül érkeztünk meg Krakkóba, azonnal megcéloztuk a gyönyörű belvárost, ahol az egyik "étterem" előtt összefutottunk két idősebb finn úrral. Mivel Jokerit-mez volt rajtuk, ezért gyanítottuk, mi járatban voltak, de a motivációt nem értettük.
Aztán elmagyarázták.
A magyar válogatottban szerepelt akkor a kanadai származású, de honosított 40 éves szélső, Frank Banham. Ő még a 2000-es évek elején lehúzott két idényt a Jokeritben, és újdonsült barátaink annyira megkedvelték, hogy elutaztak Krakkóba megnézni.