Vágólapra másolva!
Kiélezett csata helyett simán, 34-20-ra nyert a címvédő Kansas City Chiefs a Baltimore Ravens vendégeként a profi amerikaifutball-liga (NFL) harmadik fordulójának csúcsrangadóján.

A hétfő esti meccsen a tavalyi alapszakaszgyőztes fogadta a bajnokot, és nem csupán ezért, hanem az első két fordulóban mutatott játék alapján is óriási küzdelemre lehetett számítani.

A Ravens nagyon könnyedén nyert az első két fordulóban, ezúttal viszont a Patrick Mahomes vezette Chiefsszel sem támadásban, sem védekezésben nem tudott mit kezdeni. A Kansas City már az első félidőben egyértelművé tette az erőviszonyokat, két negyed után 27-10-re vezetett, a harmadik és a negyedik szakaszban pedig biztos távolságra tartotta magától a házigazdát.

Simán nyert a bajnok Kansas City Chiefs az NFL-csúcsrangadón Forrás: AFP/2020 Getty Images/Rob Carr

A játék minden elemében jobb volt a Chiefs, melyben Mahomes 385 yardot passzolt és volt négy touchdown-átadása, míg a másik sztárirányító, Lamar Jackson csupán 97 passzolt yarddal zárt. Jacksonnak az alapszakaszban egészen parádés mérlege van eddigi karrierje során, a Chiefs ellen viszont rendre szenved: amíg a Kansas Citytől eddigi mindhárom meccsén kikapott, addig a többi csapat ellen kezdőként 21 győzelem és 1 vereség a mérlege.

A hétfői találkozóval megszakadt a Ravens 14 alapszakasz-meccsen át tartó győzelmi sorozata, a Chiefsnek ugyanakkor - a legutóbbi rájátszással együtt - ez volt megszakítás nélkül a 12. sikere.

Eredmény, 3. forduló:
Baltimore Ravens-Kansas City Chiefs 20-34