Vágólapra másolva!
A 2008-ban győztes, egy évvel korábban döntős, korábbi világelső szerb Ana Ivanovic pénteken három játszmában vereséget szenvedett a májusban Budapesten tornagyőztes olasz Sara Erranitól a francia nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában.

Ivanoviccsal ellentétben a 2009-es győzte Szvetlana Kuznyecova nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott, és két játszmában lesöpörte a pályáról a harmadik kiemelt Agnieszka Radwanskát.

Az idén már három tornát megnyerő Radwanska nagyon passzívan játszott, Kuznyecova pedig ezt kihasználta, és agresszívan támadott, amivel a lengyel nem tudott mit kezdeni. Radwanska végül összesen három játékot nyert, és hetven perc után gratulálhatott ellenfelének.

Forrás: AFP/Pascal Guyot
Ivanovic megnyerte az első szettet, mégis kikapott

Marija Sarapova sem totojázott, ő Kuznyecovánál is gyorsabban végzett, mindössze két játékot vesztett a japán Morita ellen. A két világelső, azaz a szerb Novak Djokovic és a fehérorosz Viktorija Azarenka is magabiztosan jutott a legjobb 16 közé.

A harmadik helyen kiemelt, 2009-ben bajnok svájci Roger Federer négy szettben nyert a hazai közönség előtt szereplő Nicolas Mahut ellen, s hozzá hasonlóan ott van a nyolcaddöntőben a belga David Goffin is, aki úgynevezett szerencsés vesztesként került a selejtezőből a főtáblára, ahol pénteken már a harmadik meccsét nyerte.

eredmények, nők:
2. forduló (a 32 közé jutásért):
Sarapova (orosz, 2.) - Morita (japán) 6:1, 6:1

3. forduló (a 16 közé jutásért):
Errani (olasz, 21.) - Ivanovic (szerb, 13.) 1:6, 7:5, 6:3
Stephens (amerikai) - Johansson (francia) 6:3, 6:2
Kunyecova (orosz, 26.) - A. Radwanska (lengyel, 3.) 6:1, 6:2
Stosur (ausztrál, 6.) - Petrova (orosz) 6:3, 6:3
Martic (horvát) - Medina Garrigues (spanyol, 29.) 6:2, 6:1
Cibulkova (szlovák, 15.) - Martinez Sánchez (spanyol) 6:2, 6:1
Azarenka (fehérorosz, 1.) - Wozniak (kanadai) 6:4, 6:4
Kerber (német, 10.) - Pennetta (olasz, 18.) 4:6, 6:3, 6:2

férfiak:
2. forduló (a 32 közé jutásért):
Granollers (spanyol, 20.) - Jaziri (tunéziai) 7:6 (7-1), 3:6, 6:1, 3:6, 7:5

3. forduló (a 16 közé jutásért):
Berdych (cseh, 7.) - Anderson (dél-afrikai, 31.) 6:4, 3:6, 6:7 (4-7), 6:4, 6:4
Tsonga (francia, 5.) - Fognini (olasz) 7:5, 6:4, 6:4
Djokovic (szerb, 1.) - Devilder (francia) 6:1, 6:2, 6:2
Federer (svájci, 3.) - Mahut (francia) 6:3, 4:6, 6:2, 7:5
Del Potro (argentin, 9.) - Cilic (horvát, 21.) 6:3, 7:6 (9-7), 6:1
Wawrinka (svájci, 18.) - Simon (francia, 11.) 7:5, 6:7 (5-7), 6:7 (3-7), 6:3, 6:2
Goffin (belga) - Kubot (lengyel) 7:6 (7-4), 7:5, 6:1
Seppi (olasz, 22.) - Verdasco (spanyol, 14.) 7:5, 3:6, 6:3, 4:6, 6:2

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!