Tékozló fiú vagy későn érő bajnok?

Fucsovics Márton magyar teniszező
Fucsovics Márton magyar teniszező. Kétszeres junior Grand Slam-bajnok. Nyolcszor nyert magyar bajnokságot, csapatban aranyérmet szerzett az Európa-bajnokságon. 2010 novemberében Junior Prima díjban részesült. 2017.02.06.
Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton négy éve a legjobb magyar férfi teniszező. Amikor 2010-ben wimbledoni bajnok lett a junior fiúknál, inkább az volt a kérdés, hány év kell neki, hogy a felnőttek között is meghatározó játékos legyen. Igaz, az elmúlt huszonöt év korosztályos wimbledoni győztesei közül több mint tízen szinte nyomtalanul koptak ki a teniszből. A 25. születésnapját február 8-án ünneplő Fucsovics Márton még útközben van, és nem tett le arról, hogy megvalósítsa az álmait, hogy egy nap akár világelső legyen.

Legutóbb öt éve beszélgettünk hosszabban Fucsovics Mártonnal. Két évvel jártunk a wimbledoni győzelme után. Fucsovics érezte, hogy a vártnál nehezebb az átállás.

– kezdte akkor a helyzetértékelést. – Nagyon bánom, hogy a tavalyi (2011-es) szezont elszórakoztam. Szeretnék minél hamarabb odakerülni a legjobbak közé, mert látom, hogy ez teljesen más világ. Jobb versenyekre mehetnék, amire nagyon vágyom” – mondta akkor.

Hosszú ideig tartott a bulizós, csajozós korszak

Visszahallgatva az akkori társalgásunkat, időnként úgy éreztem, megállt az idő. Már 2012-ben pontosan tudta, hogy mi kellene a fejlődéshez: „Azért edzek most nagyon keményen, minden időmet a tenisznek áldozva, hogy minél hamarabb túljussak a Future-szinten, és bekerüljek az első kétszázba, százba.

Jó volt, de elég volt, inkább az életemet próbálom megalapozni.”

2010. július 4-én Fucsovics Márton megnyerte a wimbledoni teniszbajnokság junior fiú versenyét Forrás: AFP/Ian Kington

Fucsovics Márton szeret teniszezni, ebben nőtt fel, és mindig arról álmodott, hogy egyszer jó teniszező lesz.

Nem is tudja, mi mást csinálhatna az életben.

Az adogatása és a tenyerese már fiatalon fegyverként működött. A szakértők szerint kiváló az alkata a teniszhez, nem sérülékeny típus. Ugyanakkor nem bírja a magányt, a monotonitást, és a sok utazást. Kitartó, de gyakran türelmetlen. Inkább keményfejűnek tartja magát, aki, ha valamit nagyon el akar érni, azt el is éri. Az elmúlt öt évben akadtak biztató pillanatai, meccsei, olykor hetei, de az a bizonyos igazi áttörés nem történt meg.

Hét évvel ezelőtt sokan reménykedtek abban, hogy Fucsovics Márton top 100-as játékossá növi ki magát Forrás: AFP/Ian Kington

A világranglistán 2014. október 13-án a 134. helyen állt (most épp 163.), és a Davis-kupában mindig túlteljesített.

Gátszakadás Pozsonyban

A hétvégén Pozsonyban, a szlovákok elleni Dk-találkozón mindhárom mérkőzését megnyerte, a magyar válogatottat a Világcsoport kapujába juttatta. Bemelegítésnek Jozef Kovalikot győzte le (6:2, 6:7, 6:3, 6:4). Szombaton a párost húzta be Balázs Attilával, ötszettes drámában. Az igazi nagy dobás, amire régóta vártunk, vasárnap következett: jobbnak bizonyult Martin Klizannál (3:6, 6:3, 6:3, 7:5). A szlovákok jelenlegi legjobbja volt már 24. a világranglistán, tavaly veretlen maradt a rotterdami és a hamburgi ATP500-as versenyen, komoly skalp az övé.

Egy nappal a pozsonyi szenzáció után már Budapesten kezdődik az edzés, és jön az újabb verseny. Hogy van?
Kicsit fáradt vagyok. Vasárnap késő este értünk haza, de nem volt semmilyen ünneplés, mert készülünk a budapesti Challenger-versenyre. Talán majd azután, egybekötve a szülinapommal, belefér valami.

Fucsovics Márton vezetésével a magyar Davis-kupa-csapat hatalmas sikert ért el Pozsonyban Fotó: Polyák Attila - Origo

Mennyire nehéz ezt ilyenkor megállni?
Már nem, nem nagyon gondolok arra, hogy kitomboljam magam. Lenyugodtam, a tenisz az első, arra koncentrálok.

Ha 2010 júliusában valaki azt mondja, hogy a következő hét év legnagyobb eredménye az lesz, hogy legyőzi a szlovák Martin Klizant, mire gondolt volna?
Örültem volna, ha még nagyobb eredményeket tudtam volna elérni. De a Dk mindig más, mint egy átlagos Challenger- vagy ATP-torna.

Jó érzés szinte hazai közönség előtt játszani, belehajszolnak a győzelembe.

Sokat számít ez is. Igaz, most Pozsonyban nyertünk.

A szlovák Martin Klizan, akit vasárnap délután Fucsovics Márton legyőzött Forrás: AFP/William West

Persze, de azt ön is tudja, hogy sokkal több lehetne, mint Davis-kupa-specialista.
Igen, sokszor megmutattam már, hogy tudok top 30-as, top 20-as szinten játszani. Ezt a jó formát kellene átmenteni valahogy a Challenger- és ATP-tornákra. Szerintem a kulcs a kiegyensúlyozottság lesz.

Milyen szempontból nem volt eddig kiegyensúlyozott?
Eddig nem úgy gondoltam a teniszre, ahogy mostanában. A tenisz van az első helyen, mindennap sokat edzek, nincsenek nagy kihagyásaim.

Ebben van némi szerepe Sávolt Attilának, akivel tavaly tavasszal kezdtek el együtt dolgozni?
Rengeteget változtam a pályán és emberileg is. Ebben ő nagyon sokat segített, formálta a gondolkodásom a pályán belül és azon kívül is.

Mennyi idő kellett ahhoz, hogy elhiggye, amit Sávolt mond?
Az elejétől kezdve szinte mindenre odafigyeltem.

Vannak nehézségeink, még nem vagyok százszázalékosan olyan, amilyen szeretné, hogy legyek, de dolgozunk rajta.

„Nehéz eset vagyok, de igyekszem követni az edzőm utasításait” Fotó: Polyák Attila - Origo

Tudna mondani egy olyan dolgot, amit Sávolt tanított?
Hogy soha nem szabad feladni. Pontról pontra kell játszani, meccsről meccsre kell gondolkodni. Ha egy-két verseny nem sikerül jól, attól a következőn még kijöhet a lépés.

Azt soha senki nem kérdőjelezte meg, hogy kivételes képességű teniszező, nagyszerű testi és fizikális adottságokkal. Mégis mi hiányzott ahhoz, hogy több Klizan-szintű játékost legyőzzön?
Lassan négy éve ezeket a Challanger-, illetve ATP-versenyeket járom, ahol nagyon sok tapasztalatot szereztem. Sokat segít, hogy jobb teniszezőkkel játszom a meccseket. Ez egy folyamat. Mindez kellett ahhoz, hogy ma már ilyen játékosokat is meg tudok verni.

Nagyon sűrű a mezőny, az első kétszáz gyakorlatilag ugyanúgy játszik.

Soha nem lehet tudni, kinek melyik versenyen jön ki a lépés.

Azt elhiszi, hogy egy adott napon, mondjuk a top öt kivételével, bárkit le tud győzni?
Ezt mindig is így gondoltam. Egy-egy meccsre akár már most is össze tudnám szedni magam, akár egy top tízes ellen is. De amire már utaltam, hogy több meccsre kellene odakoncentrálnom.

Ha összehasonlítja a 2010-es Fucsovics Mártont a maival, miben látja a legnagyobb különbséget?
Fizikálisan megerősödtem, megkomolyodtam, rutinosabb lettem, lehiggadtam, taktikailag érettebben, nyugodtabban játszom, nem pánikolok be, ha rosszul állok, vagy elveszítek egy meccset.

„Lehiggadtam, és taktikailag érettebben játszom” Fotó: Polyák Attila - Origo

Ha a tenisz oldalát nézzük, jobb, stabilabb lett a fonákom, amiben nagyon sok munka van, de anélkül semmi nem megy. A salakpályás teniszem sokat fejlődött, amióta Sávolt Attilával edzek.

Mi az, amiről lemond a tenisz érdekében?
Talán a szórakozás.

Fiatalon, 19-20 évesen ez meghatározó volt, aztán havi egy-két buli összejött még, de ma már ez sincs.

Nem ez a fontos már.

Megbánta?
Nem bántam meg, az is én voltam. Fiatal voltam, és kiéltem magam, de nem késtem le semmiről.

A 90-es években egy 28-29 éves játékos már idősnek számított a férfiteniszben. Ma tele van a mezőny 30 év felettiekkel, egyre jobban kitolódik a visszavonulás időpontja.
Igen, szoktam ezen gondolkodni. Sokan mondják, hogy már ott kellene lenni, meg hasonlók, de szerintem még van időm.

Ha nem is a százba, de nagyon a közelébe, és egy-két éven belül a top 50-be.

Szerintem, ha egyszer sikerülne a százba bekerülni, akkor minden könnyebb lenne, mert úgy érzem, könnyebb ott megragadni, mint odajutni.

Volt az elmúlt hat-hét évnek olyan mérkőzése, amire azt mondja, ha azt megnyerem, minden másképp alakul?
Nem szoktam ezen agyalni. Mások szoktak emlegetni ilyen meccseket. Például 19 évesen Hertogenboschban felkvaliztam magam, és az akkor 70. japán Itótól kaptam ki meccslabdáról 6:3. 3:6, 6:7-re.

Egy évvel később, Metzben, szintén a selejtezőből indulva, a főtáblán megvertem Chardyt, majd Kamkétól kikaptam döntő szettben. Tsongával játszottam volna a negyeddöntőben.

Az is egy újabb lökést adhatott volna.

Arra emlékszik, amikor 2014-ben, Barcelonában a feljutásért meccselt az egy évvel fiatalabb Dominic Thiemmel, és szoros mérkőzésen vesztett? Az osztrák azóta top tízes lett.
Az első kétszázban nincsenek nagy különbségek. De az ilyen példa inkább ösztönzőleg hat, hogy én is tudok ugyanilyen szinten teniszezni.

A technikás Thiem:

Már csak el kell hinnem, hogy én is odaérhetek. Abban viszont nagyon hiszek, hogy ha egyszer odaérek, akkor a top tízes játékosok ellen is lesz esélyem.

Az is motiválja, hogy a teniszben nagyon sok pénz van, egyre több? Elég egy-két jó év, és anyagilag egy életre rendben lehet.
Persze, mindenkit motivál a pénz is.

Miben kell fejlődnie ahhoz, hogy megvalósítsa a céljait?
Kiegyensúlyozottságban és egy még jobb fonákban. Ott tudnak még megfogni az ellenfelek.

Mióta tart a térdsérülése?
Lassan egy éve bajlódom ezzel. Szerencsére tudok játszani, de nagy fájdalommal. Folyamatosan járok orvosokhoz, specialistákhoz, de még nem sikerült megtalálni a baj pontos okát.

Térjünk vissza egy pillanatra a hétvégi Davis-kupa-sikerhez. Egy ilyen csapatdiadal hatással lehet a következő hetekben az egyéni teljesítményére?
Nekem mindig jót tett a Davis-kupa. Utána rendre jól játszottam, mert játékban voltam, és sikerült átmenteni az ottani formát.

Budapest, 2016. március 5. Fucsovics Márton (b) és Gödry Levente az Izrael ellen vívott Davis-kupa-mérkőzésen 2016 tavaszán Forrás: MTI/Illyés Tibor

Szerencsés, hogy most hazai pályán folytathatom, nekem a magyar közönség, a szurkolás sokat segít. Remélem, hogy az áprilisi budapesti ATP-versenyen is jól fogok játszani.

A szerencsén vagy önön múlt az, hogy hét év profi tenisz után ott tart, ahol?
Inkább miattam. Voltam szerencsés és szerencsétlen is, de nem ez a meghatározó. Küzdök tovább, mert úgy érzem, még nem késő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!