Vastüdő is volt az első magyar rohamkocsiban

Markó utca, az Országos Mentőszolgálat központjának kapuja, 1967.

A mentőszolgálat munkája gyakorlatilag versenyfutás az idővel. Akár a beteg élete is múlhat rajta, hogy milyen gyorsan érkezik meg a szakszerű segítség a helyszínre. Egy súlyos esetnél egyáltalán nem mindegy, hogy az érkező mentőautó mikor, milyen felszereltséggel és személyzettel jut el a céljához.

Napjainkban a mentésirányítók a velük megosztott információ alapján döntenek arról, hogy milyen szintű ellátásra van szükség. Így kerülhet sor például életveszély esetén egy rohamkocsi kiküldésére, azonban ez nem volt mindig így.

A 19. században még a mentőszolgálat is gyerekcipőben járt. Az első ilyen szerveződés, a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület 1887-es megalapítását Kresz Gézának köszönhetjük. Ezt követte a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesületének megalakulása 1926-ban, majd a második világégés utáni években jött létre a ma is fennálló Országos Mentőszolgálat. Az új szervezet biztos alapokat örökölt elődjeitől. Erre azért is szükség volt, mert így hazánkban fejlődésnek indulhatott a hatékonyabb sürgősségi betegellátás.

Ennek volt fontos mérföldköve a kontinensen elsőként szolgálatba álló rohamkocsi 1954-ben.

A kor egyre növekvő üzemi balesetei egyre inkább megkívánták, hogy az intenzív betegellátást már a helyszínen el lehessen kezdeni. Az eljárások alapját a mentőautó kibővült felszereltsége biztosította. A különféle légzést segítő készülékek, mint a magyar gyártmányú oxymat, mellett a korabeli defibrillátor és pacemaker is helyet kapott a rohamkocsin. 

Felkai Tamás, a rohamkocsi szolgálat egyik alapítója 
Fotó: wikipedia.org / wikipedia.org

A felszereléseknek is köszönhetően új helyszíni eljárásokat kezdtek el alkalmazni. Ilyen volt például a légzési és keringési újraélesztés, tartós vénabiztosítás, helyszíni vérrögoldó kezelése vagy kábítószerek intravénás adagolása. A rohamkocsiban elhelyezett vastüdő segítségével pedig olyan, ápolásra szoruló betegeket is sikerrel tudtak szállítani, akik maguktól képtelenek lettek volna a légzésre. Idővel az eljárások és technikák a gyógyítás egyik ágnak, a modern oxiológiának a kiforrását eredményezték, amelynek fejlődésében többek között Gábor Aurél szerepe volt meghatározó.

A Markó utcából elindított tesztüzem öt fős személyzetét IFA Phänomen járművek szállították a sérültekhez. 

A későbbiekben a mentőszolgálat gépkocsiparkja Dodge Job Rated és Opel Blitz gépkocsikkal bővült. A mentőorvosok közül kiemelkedő munkát végzett Felkai Tamás, aki főorvosa volt 1955-től a rohamkocsi-szolgálatnak. Az életveszélyes sérültek helyszíni ellátásának megszervezése mellett a Kresz Géza Mentőmúzeum újra nyitásában is komoly szerepet játszott.

Markó utca, mentőautók az Országos Mentőszolgálat központja előtt, 1967.
Fotó: Fortepan / Gábor Viktor / Fortepan / Gábor Viktor

A kísérleti szolgálati ág sikerességét bizonyítja, hogy hamarosan hálózattá bővült. A fővárost követően Pécsen, Miskolcon, Tatabányán és Debrecenben is szolgálatba állították a rohamkocsikat. 

Az itt próba szerűén alkalmazott és később bevált gyógyítási technikákat, valamint a felszerelések egy részét idővel más mentőegységeknél is rendszeresítették. 

A szolgálat több évtizedes fennállása alatt minden bizonnyal számos életet sikerült megmentenie a szakembereknek. Az életveszélyes sérültek helyszíni ellátását célzó betegellátás az elmúlt hetven év során rengeteget fejlődött, számos esetben világszinten elsőként alkalmazva különféle életmentő eljárásokat. A rohamkocsival megszülető modern sürgősségi orvostan mögött pedig a szakma olyan kiválóságai álltak, mint a már említett Felkai Tamás vagy Gábor Aurél.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.