A testület szerdán nyilvánosan ismertette döntését a MÚSZ Komjádi uszodai tanácstermében, ahol jelentős médiaérdeklődés mellett, a fegyelmi eljárás alá vont úszó és több versenyzőtárs jelenlétében hangzott el a hivatalos verdikt, amely szerint Verrasztó csak akkor vehet részt az év eleji külföldi edzőtáborozáson, ha befizet fél millió forintot. A határozat nem jogerős, a Jövő SC versenyzője 15 napon belül fellebbezhet.
A rövid pályán Európa-bajnok Verasztó Dávid a határozathozatal ismertetése után jelezte: nem kíván semmit sem mondani.
Szabó Tünde, a MÚSZ főtitkára szerint súlyos büntetés született: "A háromnegyed év akkor is jelentős, ha két esztendei próbaidőre felfüggesztve kapta Dávid. Az ítélet preventív, vagyis nevelő hatású, és remélem, ezzel le is zárult az eset, a felek egymás között rendezték az ügyet."
A fegyelmi tanács indoklása szerint a decemberi, lengyelországi rövidpályás Európa-bajnokságon Verrasztó Dávid a nem hivatalos záróbanketten megütötte versenyzőtársát, Gyurta Gergelyt. Utóbb a felek az esetet megbeszélték, kezet fogtak, és Verrasztó Dávid bocsánatkérését Gyurta Gergely elfogadta.
A testület úgy foglalt állást, hogy Verrasztó sportemberhez méltatlan magatartást tanúsított, viselkedésével a MÚSZ érdekeit is megsértette. A testület enyhítő körülményként értékelte a versenyző megbánását, továbbá hogy elismerte felelősségét, és elnézést kért. Súlyosbító tényezőnek tekintette ugyanakkor, hogy Verrasztó Dávid már korábban is kifogásolható módon viselkedett, a 2010-es margitszigeti Eb-n például célba érkezés után kimutatott a közönségnek.
Verrasztó az Eb záróbankettjén vetkőzött ki magából, állítólag azért, mert Gyurta gratuláló sms-t küldött a barátnőjének, a szintén válogatott Joó Sárának. A Blikk információja szerint Verrasztó az egyik közbeavatkozni próbáló edzőt, Virth Balázst is megütötte, a szakember azonban ezt később cáfolta.
Az esetnél Verrasztó lába is megsérült, a Jövő SC ügyeit közelről ismerő források szerint azért, mert a versenyző dühében belerúgott a falba. Verrasztó így hiába utazott ki Atlantába az Egyesült Államok-Európa úszóversenyre, ott nem tudott rajthoz állni.
Verrasztó a rövid pályán szerzett Eb-aranya (2010 - 400 m vegyes) mellett 50 méteres medencében a legjobb eredményét a budapesti Eb-n érte el, ahol 400 m vegyesen második lett Cseh László mögött.