Vágólapra másolva!

Ki ne játszott volna még csoscsót soha? Ki ne feledkezett volna még bele a játékba, és ne bonyolódott volna késhegyig menő vitákba falábú csapatának cselezéseit illetően? Nos, most ugyanezt hoki játékosokkal tehetjük meg. A játék ugyanis a csocsó "jeges" változata, amit a nem is annyira hűvös vérmérsékletű skandinávok találtak fel.

December 8-án, szombaton délelőtt 9 órátol a Népstadion tövében, az Aréna Biliárd Centerben (Népstadion, 1146 Budapest, Istvánmezei u. 1-3.) lehet majd drukkolni a legjobbaknak. A Budapest Open nemzetközi versenyen ugyanis az aktuális ranglista alapján meghívott felnőtt és junior egyéni versenyzők, illetve külföldi játékosok állnak asztal mögé. A profik parádés csatáit követően a közönség is kipróbálhatja a játékot a helyszínen. Részletes felvilágosítással Létay Dániel főszervező szolgál a (06-70) 2525-038-as telefonszámon.