Filmreceptek sikertelenség ellen

Vágólapra másolva!
Tom Cruise a Vanília égbolt bukása után először egy sci-fivel, a Különvéleménnyel rukkolt elő, amely szintén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most egy történelmi jellegű filmmel próbálkozik. Az egykor ünnepelt popsztár, Michael Jackson már korábban is kacérkodott a filmművészettel - eddig nem túl nagy eredménnyel. Legújabb albumának sikertelensége után állítólag ő is egy újabb filmszereppel vigasztalódna.
Vágólapra másolva!

Tom Cruise és Billy Connolly együtt játszanak majd Ed Zwick új filmjében, a The Last Samurai-ban. Az 1870-es években játszódó film a hagyományos japán kultúra fokozatos eltűnését és a modern felfogású és életvitelű Japán lassú kibontakozását mutatja be. Cruise egy amerikai katonát alakít majd, akit azért küldenek a szigetországba, hogy legyőzze az utolsó szamurájok egyikét. Connolly Cruise legjobb barátjaként fog feltűnni a filmben, amelyet Japánban, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban forgatnak majd.

A jelek szerint az újabban a popszakmával - azon belül is leginkább tulajdon lemezkiadójával, a Sonyval - viaskodó Michael Jackson is filmszerepre készül. Neki barátja, Gary Pudney ajánlott fel egy szerepet egyelőre még kidolgozatlan filmtervében, a The Nightmare of Edgar Allan Poe-ban. A filmnek, amely a költő utolsó napjait mutatná be, még producere sincs, de Jacko másik jóbarátja, Marlon Brando segítségével már elkezdte a felkészülést.

Korábban:
Nem átütő siker Spielberg Különvéleménye
Jacko szerint a popipar rasszista konspiráció
Jacko-rajongók a Sony ellen tüntetnek