Britneyt a kínaiak, Shakirát a svédek imádják

Vágólapra másolva!
A Duex által levezényelt világméretű szavazás alapján - mely során több ezer internetező voksolt - Jennifer Lopez bizonyult a világ legszexisebb nőjének. Catherine Zeta Jones a dobogó második fokán található, Halle Berry és Britney Spears pedig egy megosztott bronzéremnek örülhet.
Vágólapra másolva!

A válaszadók 16 százaléka gondolta úgy, hogy Jennifer Lopez a legszexibb hölgy a világon. Érdekesség, hogy Vietnamban (38%) és Lengyelországban (26%) sokkal népszerűbb, mint hazájában, az Egyesült Államokban (10%, mindössze). Nem sokkal az énekesnő-színésznő után nyomul az összesítés során 13 százalékot elért Catherine Zeta Jones, ő egészen érdekes módon Bulgáriában (23%) parádézott, Magyarországon 15 százalék vélte őt legszexisebbnek.

Britney Spears harmadik helye főképp a nagyon erős kínai támogatóknak köszönhető: míg Kínában kimagasló eredményt ért el (35%), addig száz horvátból mindössze kettő vélte vonzónak a szőke énekesnőt. Halle Berry Izlandon nyert fölényesen (24%). Kylie Minogue-nak Szingapúrban lenne esélye valami politikai választásokon, Nicole Kidman pedig minden harmadik tajvani férfi rokonszenvét élvezi. Shakira Svédországban aratott, Christina Aguilera pedig a dán férfiak nagy kedvence.

Forrás: EPA
Forrás: EPA

A férfiaknál David Beckham bizonyult a legszexisebbnek: miközben az USÁ-ban az ismeretlenség homályába burkolózva mindössze 2%-ot ért el, az internetező vietnami asszonyok legtöbbször az ő képét töltik le (kimagasló eredmény: 55%). Másodikként George Clooney végzett (összesítve 15%), ő viszont Olaszországban diadalmaskodott (35%).

Ben Affleck a német nők körében felettébb népszerű, amúgy az összesített 13% a dobogó harmadik fokához volt elegendő. Magyarországon Clooney nyert, utána Antonio Banderas dobogtatja meg a hazai hölgyek szívét. Harmadikként Ben Affleck végzett itthon.