Albert (Hujber Ferenc) nemrég összeveszett Tildával, akit a nemrég Magyarország legszexisebbjének választott Erdélyi Tímea alakít. A vita oka az volt, hogy a lány nem akart lefeküdni nemrég megismert barátjával. Dani azonban újra összehozza a párt, mondván: beszéljék meg a problémáikat.
Tilda békülékeny, s az újra egymásra találást egy bulival ünneplik meg. A lány jól érzi magát, áttáncolja az éjszakát kedvesével. Albertnak azonban a tánc nem elég, s a mit sem sejtő lányt a kocsijába csalja. Elkezdi vetkőztetni, ám Tilda nem hajlandó ennél tovább menni. A fiú kijelenti, addig nem engedi el, amíg nem kapja meg, amit akar, s végül megerőszakolja Tildát.
Erdélyi Tímea elárulta, hogy az ominózus jelenet forgatása előtt sokat beszélgettek a témáról Hujber Ferenccel. S mivel mindketten tartottak tőle, tudatosan készültek a nehéz feladatra. "Így is nehezen éltük túl, bevallom, én zokogtam a forgatáson, " - mondta el Tímea.
Hujber Ferenc attól tart, hogy sokan azonosítják a szereppel, s nem lesz túl népszerű. Ebben persze van valami, hiszen a sorozat nézői a kimutatások alapján gyakran érzelmileg is kötődnek a szereplőkhöz. "Feri egy zseniális színész, ugyanakkor a szíve is hatalmas," - próbálja oszlatni már előre a félelmeket Erdélyi Tímea. "Ideje elmenekülnöm az országból," - mondta Hujber Ferenc, amikor megtudta, a jelenet pénteken kerül adásba.
Tímea elárulta, őt a tenyerükön hordozzák a férfiak, azonban van olyan ismerőse, akinek szerencsétlensége példázza: erőszak nem csak a filmen létezik.
Korábban:
Tilda a legszexisebb magyar nő
Nóra és Laci egymásra találhat
Berényi Ági lebukik
Hoffer Józsi kiszáll a Barátok Köztből
Nem hiányzik a könyvespolcáról?
Visszaszámlálás - A Berényi klán
Fórum:
Barátok közt
Ajánlat:
Képek Erdélyi Timeáról