Ahogy generációs alapélménynek nevezhető a Music Television megjelenése nálunk a kilencvenes évek elején, ugyanúgy sokan emlékezhetnek az évtized közepén elinduló A3 (később M-SAT) televízióra, és az interaktív kívánságműsorra, ahol klipekre lehetett szavazni. Később a műsor átköltözött ugyan a Szív TV-re, és addigra már egyre jobban kinőtte magát a változó nevű magyar zenetévé is, jó néhány magyar előadó emléke kötődik ahhoz az időszakhoz.
Van közülük, aki még ma is népszerű, ám a kilencvenes évek magyar sztárocskái közül sokan már csak az emlékezetünkben élnek. Zeneáruházunk kínálatából tehát azon vezérelv alapján szemezgettünk, hogy mi is maradt meg az utókornak ebből a korszakból. És tudjuk, hogy kicsi, savanyú, satöbbi, de hát mégis a miénk...
1. A kilencvenes években nálunk is megjelentek az olyan nyugati találmányok, mint a producerek által összerakott fiú- és lánycsapatok, a techno legpopulárisabb műfajának számító dancefloor irányzat, és persze még mindezek előtt a rap.
Kicsit ki is lóg tehát a tárgyalt időszakból, hiszen már 1991-ben megjelent Geszti Péter, Berkes Gábor és Szentmihályi Gábor rap supergroupja, a Rapülők. Mégsem lehet őket kihagyni, hiszen az évtized első felének egyik legnépszerűbb magyar együtteséről van szó, és az addig inkább szövegíróként jeleskedő Geszti Péter végre kivívta magának a mai napig büszkén őrzött sztár státust. A főként szójátékokra épített slágerek közül hirtelen nehéz is kiválasztani a leginkább ideillőt, de talán a Nem adom fel volt a legnagyobb durranás. Geszti utána a Jazz + Azzal is tarolt, Berkes Gábor következő dobása pedig a következő bekezdésből kiderül.
2. A korábban az Első Emeletben billentyűző "Kisberkes" a kilencvenes években új trendek felé fordította a figyelmét. Az első ilyen a Rapülők volt, majd utána jött az Emberek, de ő volt az "agy" a Baby Sisters csajtrió mögött is. Az együttesből végül mára Baby Gabi az, aki még mindig stabilan a színen van, ő a Hazudj még nekem! című lemezével biztosította be végleg a helyét a 21. századi magyar sztárok között.
3. Szintén az évtized elejére kell visszamenni, hogy az AD Stúdió pályafutásának legemlékezetesebb pillanatai után kutassunk. Persze sok keresgélésre nincs szükség, legtöbb honfitársunknak az AD Stúdió neve ha valamiről, akkor az Álmaimban Amerika című slágerről emlékezetes. A zenekar tagjait ugyan ilyen nevekkel, mint Auguszt Bárió, Goodwill Gyuri vagy Jim'Im Földes nehéz lenne elfelejteni, de maga a formáció később már kevesebbet tett azért, hogy sokat gondoljunk rájuk napjainkban is.
4. A korszak nagy veszteseinek egyike a MEX. Igen, nem tévedés, volt ilyen nevű zenekar, sőt, Botrány című lemezük még kapott is némi publicitást az évtized közepén, mégsem sikerült az elitbe jutniuk, így - ahogy honlapjuk is fogalmaz - már csak hobbizenekarként játszhattak a balul sikerült próbálkozásaik után. Hogy sikertelenségüknek valóban a média volt-e az oka, amiért nem volt kellően nyitott a keményebb rockzenére, azt ön is eldöntheti, ha meghallgatja a Pszicho-pata című dalukat.
5. Ha Kozso nevét emlegetik manapság, az egyre kevésbé köszönhető réges-régi projektjének, az Ámokfutók-nak. Pedig a később szólóelőadóként és producerként is elhíresült előadó annak idején ezzel a trióval futott be igazán (bűntársai voltak még Jeejee és a szőke énekesnő, Tissy is), miután kilépett az Alvajárók nevű együttesből. Az Ámokfutók dancefloor slágerei nyugati példákat követve születtek, és amikor az irányzat külföldön kezdett visszaszorulni, Kozso ismét váltott, így az Ámokfutók gyakorlatilag az ő egyszemélyes projektjévé vált, és a legfiatalabbak helyett már a középkorú korosztály vált a célközönsége legfontosabb részévé. Aki még nem hallotta tehát a Szomorú szamuráj-t, a korai Ámokfutók-korszak e gyöngyszemét, annak most pótolnia kell ezt a mulasztást.