Reggelenként ön is zombi kávé nélkül? Ez megoldás lehet!

kávégép
Vágólapra másolva!
Mindig is szeretett volna a friss kávé illatára ébredni, de nincs aki megfőzze és ágyba vigye? Megszületett a megoldás, a kávégéppel egybeépített ébresztőóra. Még szép is.
Vágólapra másolva!

A frissen főzött kávé illatára boldogan, mosolyogva nyújtózkodó állampolgár nem csak a reklámokban létezik, sokaknak lenne lényegesen kellemesebb a reggele, ha rögtön az ágyban elfogyaszthatnák első kávéjukat. Hát még mennyivel jobban indulna a nap az ilyen emberek családja számára, ha a negatív erőterek fő forrását ilyen egyszerűen kiiktathatnák.

Magától csinálja

Az emberi beavatkozás nélkül készülő reggeli kávéval már régóta kísérletezik az emberiség,

számos megoldást kipróbáltunk eddig. Az időzítővel ellátott konyhai kávégéppel az a gond, hogy a végtermék elfogyasztásához ki kell kelni az ágyból. Az ágy mellé készített forróvíz és neszkávé nem hozza ugyanazt azt élményt, az ágyban mellettünk fekvő másik embert megkérni pedig általában csak rövid távon működő koncepció.

Csinos is, hasznos is Forrás: nerdist.com

Közösségileg

A The Barisieur névű rendkívül designos új kávégép azonban egyben ébresztőóra is, így tökéletes megoldást jelenthet a koffein nélkül diszfunkcionális egyedek számára.

A csinos gépnek állítólag a használata is rendkívül egyszerű,

egy baja van csak: még nem létezik. Illetve a prototípus persze igen, de a tervezők most gyűjtenek a Kickstarteren, hogy beindulhasson a tömeggyártás. A tervezett összeg közel fele összegyűlt már, az igény tehát létezik.

Bármennyire is dögösen néz ki azonban a The Barisieur, azt azért hozzá kell tennünk, hogy ugyan csipogni nem fog, de ha legalább egy gombot hajlandóak vagyunk megnyomni félálomban, bármelyik kapszulás kávégép az ágyba hozzá a reggeli eszpresszót.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!