A Zwack-birodalom jelenlegi vezérei vezettek körbe minket a dinasztia történetének főbb állomásain, és közben régi legendákat meséltek. Ezek a sztorik felvágós nagybácsikról, hiú nagynénikről és precíz dédpapákról szóltak, ugyanolyanok voltak, mint amilyeneket saját nagyszüleink meséltek nekünk háborúról, bujkálásról. Annyi különbséggel, hogy ezek a történetek szorosan összefonódtak egy itallal és egy márkával, ami idén 225 éves, és a családban úgy emlegetik, mintha a testvérük lenne: az Unicummal.
„Itt nőtt fel az édesapám, aztán, miután a házat a kommunizmus idején elvették, török követség lett belőle, most eladó” – meséli Sándor. Az apja, János és az ő testvére, Béla nagyon különböztek egymástól.
Az egyik gyűjtötte a selyemingeket és a cipőket, nagyvilági, stílusos ember volt, míg a másik éppen az ellentéte, visszahúzódó, magának való volt, így nem volt elégedett a testvére életstílusával. Együtt vezették a céget, de annyira rossz volt köztük a viszony, hogy külön irodában dolgoztak.
A két iroda között ült egy ügyvéd, akin keresztül a testvérek kommunikáltak.
Ennek ellenére jól működött a cég.
„János, a nagyapám nagy fradista volt, ritkán találkozott az apámmal, mondja tovább Sándor, csak focimeccsre jártak együtt. A nagyapámnak fontos volt a pontosság: amikor várta apámat a ház előtt, két perc késés után szólt a sofőrnek, hogy indulhat, és otthagyta. A focirajongás nagyapáról apára, majd fiúra szállt, nálam is megmaradt” – meséli Sándor.
Itt Izabella vette át a szót: ”Mindenki az Unicummal kelt és feküdt a családban. Mama így szokott viccelni: nem tudja, mennyire okosak a Zwack család tagjai, de hogy elszántak, az biztos. Ha János és Béla nem is jöttek ki jól egymással, az Unicum olyan közös mánia volt, ami összetartotta őket.
Ha kocsival elmentünk a ház előtt, és a papa morgott, hogy »rohadékok«,
mindig kérdeztem: miért nem próbálod meg valahogyan visszaszerezni ezt a házat? Erre a papa: Hagyd, ez a múlt. Ez az, ami a legerősebben megmaradt bennem tőle: az, hogy mennyire képes volt előre nézni, és nem haragudni a múltra. Persze azért morgott, és kivett egy lakást néhány számmal odébb, ahol ugyanolyan boldog volt.”
A Gellért-hegyre menet János nővéréről, Zwack Máriáról mesél Izabella. „Szép, szecesszió korabeli nő volt három férjjel – mindhármat túlélte. A második férje után egészségügyi problémákkal szanatóriumba vonult, ahol találkozott Ady Endrével. Nagyon szerelmesek lettek – Mylitta múzsanéven írt neki verseket. Annyira különleges nő volt, hogy néhány éve egy borról, melyet Tokajban készítettünk, ő jutott az eszembe, így róla neveztem el, mivel egy szép, finom aszúbor volt.”
Az ő házában bujkált a zsidótörvények miatt a család 1944-ben. Sándor mesélt a ház mellett, amely elmondása szerint a család történelméből a kedvenc helye. „Az élet a véletlen dolgokon múlik. Éjjel 3-kor jelentek meg a nyilasok a pincénél, mindenkit kihajtottak az utcára a két ház közé.
Az apámnál volt egy nagy tábla csoki, amiből mindennap nagyon keveset evett, hogy sokáig kitartson. Ott állt ebben a közben, és megette az összes csokit, hiszen azt gondolta, már úgyis mindegy. Aztán megkérte a nyilasokat, hadd szaladjon be a házba egy cipőért, ők ezt megengedték neki. Szólt az inasnak, hogy szaladjon át a svéd diplomatákhoz, akik a szomszéd házban laktak, és jó barátságban voltak a családdal. Onnan nemsokára átszaladt Lars Berg, aki elzavarta a nyilasokat, mondván, hogy ez itt egy diplomáciai incidens.
Apám ekkor megbánta, hogy megette az összes csokit.
Én azért vagyok ma itt, mert apám akkor bement a cipőjéért. Utána kaptak ideiglenes svéd papírokat, ezért nem vitték el őket. Számomra ez a leghihetetlenebb története a családnak, hiszen a semmin múlt, hogy nem lőtték őket a Dunába. Raoul Wallenberg, a legendás zsidómentő diplomata csak 30 svéd útlevelet adott ki, de az egyik az édesapánké volt.”
Később megkérdeztük Sándort, szerinte ezután miért nem használta ki a lehetőséget az apja, és miért nem ment el. „Talán, mert itt volt a gyár, és nem tudták itt hagyni. Fogalmam sincs, én biztosan elmenekültem volna.”
A család háború utáni történetét így foglalta össze: „Az oroszok bejövetelekor a gyárat is lebombázták, az unicumoshordókból pontonhidat építettek. A háború után viszonylag gyorsan újra tudták kezdeni a gyártást, majd ’48-ban elvették tőle, és államosították. János és Péter csak ekkor mentek el. János Bécsen keresztül menekült, Péter Amerikába ment. Porszívóügynökként dolgozott Bronxban – ez csak pár napig tartott, nem tudom elképzelni apukámat így, a gépet sem tudta bekapcsolni. A nulláról kezdték újra.
Béla itt maradt, azt hitte, változnak majd a dolgok, a hatóságoknak adott egy kamu receptúrát,
akik ez alapján elkezdtek hamis Unicumot gyártani. János később New Yorkból beperelte őket. Az elsők között volt, aki magánemberként nyert pert kommunista állam ellen. Le kellett venniük a termékükről a Zwack nevet, és csak kommunista országokba küldhették exportra. Amikor édesapám elkezdett igazi Unicumot gyártani Olaszországban, akkor 30 évig két Unicum létezett: az igazi és a hamis.”
Izabella így beszélt a cég visszavásárlásáról: „Mikor a papa úgy döntött, hogy visszavásárolja az Unicumot, minden olasz barátunk próbálta lebeszélni. Akkoriban olyan ötletnek tűnt Magyarországra visszatérni, mintha ma Afganisztánban kezdenénk vállalkozásba. Több nagy multival kellett versenybe szállnia. Emlékszem az estére, amikor úgy tűnt, hogy egy angol cég fog nyerni, a papám elsírta magát. Aztán mégis sikerült, és akkor, 60 évesen kezdte el az igazi karrierjét.”
A soroksári úti gyárba érkezve a gyártásról mesél tovább Zwack Sándor. „A receptúra máig titkos, csak a szűk család ismeri, most éppen a mamám. A kalumbagyökér például egy olyan hozzávaló, amit tudomásom szerint csak mi használunk ital készítéséhez.
A mixben található még narancshéj, gyömbér, rebarbara és kardamom is. 1790 óta az alapok nem változtak, persze az arányok és a technológia igen. A kommunisták receptje azért sem működhetett, mert néhány különleges alapanyaghoz nem tudtak hozzájutni, így kihagyták vagy mással helyettesítették. Az Unicum olyan, mint egy képlet, ha akármit kiveszel belőle, felborul az egész.”
„A gyógynövény-beszállítókat mi magunk újra meg újra versenyeztetjük, csak a legjobb minőségű alapanyagokat használjuk fel. Olyan gyógynövényeket veszünk csak át, amik laborvizsgálatokon már átmentek, és semmiféle furcsaságot nem tartalmaznak. A gyógynövénylikőrök általában úgy készülnek, hogy egy alkoholos oldatba beleöntik őket, és ebből az oldatból lesz maga az ital. Amitől az Unicum különleges, az a lepárlás. Bizonyos százaléka a növényeknek lepárlásra megy. Ez az illatért felelős, míg a kivonat az ízért és a színért. A két lédig egy fakádban találkozik, majd a két idegen folyadék lassan összebarátkozik. Ha ez megtörtént, érlelésre megy.
A keveréket hat hónapig hordóban érleljük,
én vagyok a kóstolóbizottság elnöke. Ilyenkor néha úgy döntünk, hogy van még egy kis érlelésre szükség. Minden egyes lépést gépek irányítanak, így vissza tudjuk nézni a paramétereket, ha valami nem stimmelt. Ezután, ha minden rendben, konténerbe kerül, Dunaharasztiba szállítják, és indulhat a palackozás” – tette hozzá Sándor.
Izabella megjegyezte: „Mindig rácsodálkozom, mennyire komplex és milyen természetes ital az Unicum mondjuk egy átlagos vodkához képest. Benne van 225 évnyi gondolkodás és szakértelem.”