Ha már elütöttem, megehetem?

A BBC műsorvezetője, Miranda Krestovnikoff a közúton elütött tetemek fogyasztását népszerűsíti, ötletének létjogosultságát egy út mentén összeszedett rókából, borzból és patkányból készült menüvel támasztja alá, amelyet barátainak készített el. De mi a teendő hazánkban az elgázolt vaddal, és tényleg érdemes-e a vacsorára felszolgálni az autóval elejtett állatot?

Az elütött és elpusztult vad nem a gázoló tulajdona, hanem a vadásztársaságé, és ugyanez az helyzet az elhullottan talált - más által elütött - állattal is. Ha az autós átlépte a megengedett sebességet a baleset során, akkor a társaság akár kártérítést is követelhet, de ha betartottuk a szabályokat, és egy hajtás közben ugrik elénk az őz, akkor a társaságot lehet beperelni.

A következmények egészen drámaiak is lehetnek, még akkor is, ha személyi sérülés - a vadat leszámítva - nem történt. Ha az autós elüt/összekukáz egy elütött kapitális vadat, és a tetemmel a csomagtartóban elkapja egy rendőr, akkor orvvadászatért is felelősségre fogják vonni - ha nem kapitális a vad, akkor is -, a kártérítés összegét pedig az állat értéke határozza meg. Jelentős lehet a büntetés, ha egy védett állatot csap el az óvatlan sofőr.

Megúszta Forrás: AFP/Theo Heimann

Mindezt érdemes figyelembe venni, mielőtt bedob az ember a csomagtartóba egy kétmilliós szarvast. Jogkövető magatartást akkor tanúsítunk, ha a baleset után értesítjük a helyi vadásztársaságot az eseményről, szükség esetén - jelentős kár, kártérítési igény a társaság felé - pedig rendőrt hívunk. Ezek az ügyek azonban a tapasztalatok szerint lassan rendeződnek, és a kimenetelük is kétséges.

Egy biztos: a tetem eltulajdonításával megszegjük a törvényt, elfogyasztásának ráadásul egészségügyi kockázatai is vannak.

Levágom vagy elütöm, egykutya?

Nem.

A vágóállatok kivéreztetése nem barbár rítus, hanem a rendkívül bomlékony és a kórokozóknak táptalajt adó vértől szabadítja meg a húst.

"A nem kellőképpen vagy egyáltalán nem kivéreztetett állat hajszálereiben maradó vér miatt a hús rendkívül hamar bomlásnak indul, szürke, rossz minőségű lesz, még megfelelő hűtés esetén is akár pár óra alatt megromlik" - tudtuk meg a Mészársteak henteseitől.

A kilőtt vad is elvérzik, bár sokszor ez nem olyan látványos, mint egy elvágott torkú haszonállatnál, hiszen a vér a testüregekbe folyva is összeállhat, megalvadhat, ezt a vadászok kilövés után rögtön bekövetkező zsigereléssel eltávolítják, hiszen a hús ellenkező esetben megfülled.

Ez a kivérzés nem valósul meg egy erős ütés, gerinc/koponya törés által kimúló állat esetében, de a kizsigerelés is valószínűtlen a helyszínen, hacsak nem felkészült vadász/hentes/lelkes amatőr volt a gázoló.

Ráadásul az elütött/talált tetemeket ritkán szokták megvizsgáltatni állatorvossal, hogy az valóban alkalmas-e emberi fogyasztásra, ami még a vágóhidakon és a vadfeldolgozóknál is kötelező, minden egyes egyedre kiterjedő gyakorlat.

És ha találtam egy látszólag friss dögöt?

Talált tetem esetében a már felsorolt kockázati tényezők tovább szaporodnak, hiszen nehéz pontosan megállapítani, mióta fekszik ott a tetem. Aminek a kivéreztetés elmaradása szinte a legkisebb baja.

Amíg voltak hazánkban dögkutak, teljesen általános gyakorlat volt az állattartóknál, hogy a nem fertőző, betegséget nem okozó, de ki nem véreztetett állatokat - például a szívrohamot kapott hízósertést - kibelezték, és nem a dögkútba, hanem a dögkút mellé rakták, ahonnan pillanatok alatt eltűnt. Kisgyerekként személyesen is láttam, a rendszer a maga súlyos illegalitásával együtt gyönyörűen működött, a húsokat erős fűszerezéssel, ecetes forralással, extrém főzési idővel tették sterillé és fogyaszthatóvá, ha az éppen már megvéleményesedett volna egy kicsit.

Ez azonban nem veszélytelen játék, és egy talált egész dög esetében nagyon nem az.

A nem megfelelően kivéreztetett, időben ki nem zsigerelt, szakszerűtlenül tárolt tetemben meginduló kémiai és mikrobiológiai bomlások ugyanis károsak az emberi szervezetre.

"A dögök elfogyasztásával két probléma van. Az egyik, hogy a bomlásnak indult szervezet anyagaiból keletkeznek olyan mérgező bomlástermékek, amelyeket a dögevő fajok - például a hiéna, keselyű - szervezete jóval nagyobb koncentrációban képes elviselni, mint az ember, vagy akár egy kutya. A másik problémaforrás a tetemekben található, rendszerint mérgező anyagokat termelő kórokozók, amelyekkel szemben a dögevők szintén sokkal ellenállóbbak, mint egy ember vagy egy háznál tartott kutya" - tudtuk meg Hanga Zoltántól, a Budapesti Állatkert szóvivőjétől.