Nyakunkon a busa

Hiába röppennek fel időről időre híresztelések, hogy fogy a busa a Balatonból, ez sajnos nem igaz, sőt, az ellenkezője jobban közelít a valósághoz. A szovjet műtrágyák böszme örökségének története és ijesztő jövője a magyar és nemzetközi vizeken.

A balatoni busaóriások igazi állatorvosi lovak. Pontosabban halak. A busa íze sohasem fogja felkelteni a csúcsgasztronómia érdeklődését, a gyérítéskor begyűjtött 15 kilós vagy még nagyobb példányok drámaian rossz kihozatala (30%) és az előállítási költségek sem tehetik elég olcsóvá ahhoz, hogy tömegek kössenek ésszerű kompromisszumot a nagy tömegben fogyasztott brojlercsirkénél feltétlenül egészségesebb busahús irányába.

Busa és busa sem egyforma

Hazánkban nemcsak a Balatonban, de a tógazdaságokban is élnek busák. Ezek 2-3 kilósan kerülnek piacra, táplálásuk lényegében nem kerül pénzbe, ezért kedvezőbb áron és kedvezőbb kihozatallal értékesíthetők. Róluk itt olvashat, ez a cikkünk a Balatonba telepített állományról szól.

Nézzen busagyérítést galériánkban! Fotó: Táfelspicc

Mit keres a Balatonban egy kínai folyami hal?

Az ötvenes-hatvanas években a mezőgazdasági termelés szovjet piac által diktált hozamnövekedését a szovjet piacról érkező olcsó műtrágyákkal oldották meg. Ez a túlműtrágyázás a Balaton környéki vízgyűjtő területeket sem kerülte el, a szer a Balatonba mosódott, ahol tápanyag-növekedést jelentett a növényvilágnak. Ez a balatoni tápláléklánc felerősödését okozta. Megnőtt a fitoplankton- (alga) és a zooplankton-állomány is, és elvitte a Balaton vízminőségét egy – turisztikai szempontból, amely kristálytiszta vizet követel – nem kívánatos irányba – tudjuk meg Füstös Gábortól, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától.

A magyar faunának nincsen planktonevő halfaja. Minden hal eszik planktont ivadékkorában, és a kifejlett halak is fogyasztanak, de nem kizárólagos táplálékként – a busának viszont ez a kizárólagos tápláléka. Ez volt a fő indoka a balatoni busatelepítésnek 1972 és 1984 között. Lényegében víztisztítási feladattal került 289 tonna fehér (Hypophtalmichthys molitrix) és pettyes (Aristichthys nobilis) busaivadék a tóba. A Balatoni Limnológiai Intézet elemzése szerint mindez a víztisztaság szempontjából eredménytelen akció volt.

A víz azóta más tényezőknek köszönhetően – például a parti települések alácsatornázásával és a műtrágyázás megszűnésével elzárták az extra tápanyagcsapot – kitisztult, a busa pedig itt maradt, és táplálékkonkurense lett az őshonos, gazdasági szempontból is értékesebb fajok ivadékainak.

289 tonnából 3000 tonna

A becslés szerint ma a Balatonban 3000 tonna busa él, és a tudomány a mai napig nem tud megegyezni abban, hogy szaporodnak-e a tóban, vagy nem. Az ugyanis, hogy többen vannak, mint a betelepített egyedek, illetve, hogy a kormeghatározás alapján egyértelműen ezek a példányok nem maguk a behozott halak, még nem jelent szaporodást.

Én úgy gondolom, hogyha nem is évente, mint az őshonos halfajok, de vannak olyan hidrometeorológiai helyzetek, amikor a busa képes leívni a Balaton vízrendszerében – mondja Füstös Gábor.

A busa eredeti élőhelyén, a Távol-Keleten egy meleg folyóvízi hal, ugyanis nagyon meleg kell neki az íváshoz. Összehasonlításképpen: a ponty, a compó vagy a harcsa 20-21 fokos, míg a busa 23-24 fokos vizet igényel. A hazai halak levélre vagy sóderes altalajra ikráznak, de a busa, mint folyóvizi hal, lebegő ikrát rak, amelynek a kikelésig lebegni kell, ha nincs áramlás, akkor bizony elpusztul. Tehát a megfelelő hőmérsékletet és áramlást figyelembe véve, 3-5 évente alakulhat ki egy olyan év, amikor eredményesen leívhat – tette hozzá a vezérigazgató. Ez azonban kevés lehet a busaállomány pótlódásához, ehhez emberi felelőtlenség is kell.

Az utánpótlást tehát nemcsak a busa maga, hanem mi is biztosítjuk. A Balaton vízgyűjtő területén ugyanis vannak tógazdaságok, ahol tartanak busát. A folyóvízi busa ivadékkorában hajlamos szökni, így kerül a tóba, ahol nincs természetes ellensége (a busa nyíltvízi, vízfelszíni hal, a harcsa part menti és fenéki ragadozó).

Máshol is bemosódott, van is vele baj

Az USA-ban egy áradáskor egy haltelepről mosódtak a busák a Mississippi és Minnesota folyókba, ahol olyan mértékben elszaporodtak, hogy a halállomány jelentős részét mára a busa adja. A probléma méretét érzékelteti, hogy elektromos kerítést építettek, hogy a halak ne jussanak el a Nagy-tavak rendszerébe, de ettől függetlenül már ott is találtak rájuk utaló DNS-nyomokat.

A gyérítés reménytelensége

A busa a horgászcsalit nem veszi fel, ezért a Balatonba lerakott, állított hálókkal, ún. nyakzóhálókkal halásszák, amelyek lyukmérete átengedi a kisebb méretű nemes halakat, csak a fejjel beleúszó, majd kopoltyúnál beleakadó 15 kilós vagy nagyobb példányokat fogja meg. A busagyérítés a Balatoni Halgazdasági Nonprofit Zrt kiemelt közfeladata, amelyet – a süllők fogasok ívási idejét és a turisztikailag kiemelt időszakokat kivéve – egész évben, folyamatosan végez. De ez a számok tükrében már nem hangzik ilyen jól.

A becslések szerint ma mintegy 3000 tonnányi busa lehet a Balatonban. Mi évente 140-150 tonnát halászunk ki, és 50 tonna körüli a természetes elhullás. Viszont ha a 3000 tonna éves tömeggyarapodása csak tíz százalék is, akkor az év végére már 3300 tonna, és ebből csak 200-at halásztunk le. És akkor a beszökést, a szaporodást nem is számoltam, tehát lehet, hogy a darabszámegyenleg a gyérítés ellenére növekszik – foglalja össze Füstös Gábor.

A kiemelt mennyiség ráadásul ráfizetést termel: a társaság állami cég, alkalmazottai teljes bérre vannak bejelentve, az értékesítés legális csatornákon keresztül történik, ráadásul a busa testtömegének csupán 30 százaléknyi része hasznosítható, hiszen hatalmas a feje, és a növényevő életmód miatt hosszú a bélrendszere. Tehát egy kilónként kb 300-400 forintos önköltséggel 200 forintos önköltségen kihalászott, bruttó élősúlyban 10 kilós halból itt marad nekem 3 kg hús, ami így, rögtön, az indulásnál ezer forintba, vagy még többe kerül. Ennyiért nemcsak brojlercsirkét, hanem szálkátlan színhúst is lehet kapni, és ugye kapok, de vagyunk olyan tudatos vásárlók, hogy inkább a természetes vízből származó halhúst vegyük meg helyette? – teszi hozzá.

A halászat intenzitását a tó egyéb érdekei – turizmus, vitorlázás, sporthorgászat… – és az anyagi erőforrások korlátai miatt nem lehet fokozni. 2011-ben meghirdették az Egye ki a busát a Balatonból programot, de ez egyelőre nem vezetett látványos eredményre.

És ha elengednénk a Balaton kezét?

A természet a legtöbbször meggátolja a túlszaporodást, és ha másképpen nem, végül egy-egy betegséggel leszabályozza a rendszert. De. Ez működne, ha a Balaton elszigetelt rendszer lenne, de itt van százféle emberi haszonvétel – turizmus, vitorlázás, sporthorgászat… – így nem lehet akként kezelni.

Elég arra visszaemlékezni, hogy a kilencvenes években az angolnapusztulás milyen tömeghisztériát váltott ki, pedig akkor volt mondjuk öt darab kétkilós hal a strandon. Busapusztulás esetén ott lenne öt darab ötvenkilós állat. Mit szólnának ehhez a strandolók? És persze vízszennyezés szempontjából sem megengedhető, ha a Balatonban ott bomlik a sokszor ötven kiló fehérje. Ezt nem lehet a természetre bízni – ábrándít ki minket egy jó kis busazombi-apokalipszisből Füstös.