Szokjon rá a sült tücsökre, mert ha húst enne, muszáj lesz

Nincs is jobb nyáron, mint egy pohár finom, hideg fujmár :(

Az állattenyésztés már a mai formájában sem fenntartható, inkább előbb, mint utóbb valami más fehérjeforrás után kell néznünk. A megoldás évezredek óta az orrunk előtt van, olcsó, egészséges, könnyen tenyészthető, gazdaságos. És csak kicsit pfuj.

Csak nekünk extra a rovarevés

A rovarevés, vagy más néven entomofágia csak a világ felénk eső részein számít tabunak, vagy éppen kuriózumnak. A világ sok részén fogyasztanak rovarokat vagy a lárváikat – jelen pillanatban több mint kétmilliárd azoknak a száma, akik egy ropogósra sütött szöcskének a tányérjukon nemcsak azért örülnének, mert az azt jelentené, hogy van tányérjuk, hanem azért is, mert szeretik a pattogatott kukoricáéhoz hasonlító ízét, és azt, ahogy a ropogósra sütött kitinpáncél finoman röcög a fogak között.

Rovarevő vagyok, nem turista Forrás: Flickr - Adam Kahtava

Miért nem eszünk mi is tücsköt-bogarat?

Hogy a világnak ezen a felén miért megy szinte tabuszámba a rovarevés, annak elsősorban történelmi-civilizációs okai vannak.

Az Európa és a nyugati civilizáció bölcsőjének számító közel-keleti "termékeny félhold” területén (az Egyiptomi Birodalom bizonyos részei, Mezopotámia és Fönícia) ideálisak voltak a körülmények a földművelés és állattenyésztés kialakulásához, úgyhogy az ottani népek viszonylag könnyen és hamar eljutottak egy jól működő, kiszámítható mezőgazdasághoz. Ezzel szemben a rovarok nyújtotta ételforrás kiszámíthatatlan és megbízhatatlan volt.

Jó, egyszer megjelent egy öreg zsidó Egyiptomban a nyomában hatalmas sáskarajjal, de nem ez volt az általános (és a sáska – mint az hamarosan kiderül – amúgy sincs a legfinomabb rovarok között).

A kiszámíthatatlanság mellett a másik ok, ami hátráltatta a rovarevés elterjedését, az éghajlat volt: ami jó volt a hagyományos értelemben vett földművelésnek és állattenyésztésnek, az nem volt olyan kedvező az olyan nagyméretű rovarok kifejlődésének, amelyek láttán minden rendes ember elgondolkozott volna azon, hogy kecske helyett valami ízeltlábúakból álló nyájat hajtson ki a legelőre. Mint arra ez a nagyszerű, többek által jegyzett tanulmány is rámutat, a trópusi éghajlatú területeken, ahol jóval nagyobbra nőnek a rovarok, jellemzőbb volt a rovarevés elterjedése, mint a mérsékeltebb égövi helyeken. Ráadásul a trópusokon a rovarok nemcsak nagyobbra nőnek, de sokkal nagyobb csoportokban is élnek, úgyhogy sokkal könnyebb egyszerre sokat összeszedni belőlük.

A rovarevés alacsony státusát az európai gyökerű civilizációkban tehát legfőképp annak köszönhette, hogy igencsak jó dolguk volt az itt élőknek: a tenyésztett állatok bőven elegendő fehérjével szolgáltak, úgyhogy senkinek nem kellett ráfanyalodnia arra, hogy szöcskéket egyen (bár az ókori Rómában is akadtak, akik kedvelték az ízeltlábúakat).

Százasér' a ződerős! Forrás: Flickr - alpha

Most már nem olyan jó a helyzet

2050-re egyes becslések szerint 9,5 milliárd lesz a föld lakossága a jelenlegi 7 milliárd helyett, ami a húsigények drasztikus növekedését fogja eredményezni. Az Egyesült Nemzetek elemzői szerint az állattenyésztés képtelen lesz tartani a lépést a megnövekedett igényekkel – a jelenlegi megművelt területek 70 százaléka már így is legelő. Az állattenyésztés már most is karmolja a fenntarthatatlan szintet – egy kiló marhahús előállításához nagyon sok vízre, takarmányra, levegőre és helyre van szükség. Több mint valószínű, hogy 2050-re a marhahús ugyanolyan luxustermék lesz, mint a kaviár.

Itt jönnek képbe a tücskök

Ha vetünk egy futó pillantást a rovarok tenyésztési költségeire és a rovarok tápértékére, azt fogjuk látni, hogy a kicsit hisztinek tűnő kulturális tabun kívül az égvilágon semmiféle racionális érv nem szól a rovarok ellen.

A rovartenyészetek kisebb költséggel, kevesebb üvegházhatást okozó gáztermeléssel járnak, ráadásul adott területen a kártevők irtása is sokkal kevesebbe kerül. Marcel Dicke és Arnold van Huis entomológusok (rovarokkal foglalkozó tudósok) szerint a rovarok nagybani, intenzív tenyésztése sokkal kevésbé kegyetlen az állatokkal szemben, mint bármelyik, jelenleg divatos szárnyas vagy emlős intenzív tenyésztése.

Hizlalt tanyasi AoC eredetvédett lárva medium rare-re grillezve, zsenge karfiolpürén, extraszűz olívaolajjal Forrás: Flickr - Alpha

Öt kiló takarmány fél kiló marhahúst, másfél kiló sertést, két és fél kiló csirkét ad. Ugyanez az eleség legalább három-három és fél kiló bogárhúst ad ki. Ráadásul egy tücsöknek mindössze az ötöde ehetetlen, szemben például a marha 45 vagy a bárány 65 százalékával. Ha már a gazdaságosságnál tartunk: a rovarok felnevelése jóval kevesebbet igényel a másik komoly veszélyben levő természeti kincsből, az ivóvízből is.

Nincs olyan, hogy tücsökinfluenza

Mivel a rovarok és az emberek közti genetikai távolság jóval nagyobb, sokkal kisebb az esélye annak, hogy a rovarokról emberekre átterjedni tudó kórokozók fejlődnek ki idővel – mint történt az a sertésinfluenza vagy madárinfluenza esetében. Ha a rovarokat higiénikus körülmények között tenyésztik – mondja Dick és Huis –, szinte semmiféle egészségügyi kockázata nincs a fogyasztásuknak.

Miért jó tápanyag a rovar?

• Magas a fehérjetartalma: minden ehető rovarnak minimum 15 százalék körüli proteintartalma van, ami a gyengébb minőségű húsokkal bármikor felveszi a versenyt. Ráadásul ez a szám az abszolút legalja: sok faj fehérjetartalma az 50-60 százalékot is meghaladja.
• Jó a fehérje aminosavprofilja: sok növényi protein nagy baja, hogy nem vagy nem megfelelő arányban tartalmazza azokat az aminosavakat, amelyekre az emberi szervezetnek feltétlenül szüksége van (ezek az esszenciális aminosavak). A rovarok esetében ez nem probléma: lizin-, treonin-, triptofántartalmuk minden esetben kielégítő.
• Gazdag ásványi anyagokban, például vasban és cinkben, foszforban, valamint B₂-vitaminban
• Rendkívül alacsony a zsírtartalma.
• Rengetegféle van belőle, eddig több mint ezer ehető fajt azonosítottak.

Nincs is jobb nyáron, mint egy pohár finom, hideg fujmár :( Forrás: Flickr - Travis

A rovarok emberi fogyasztásra való tenyésztését és forgalmazását már Európa és Amerika egyes éttermeiben is megkezdték. A londoni Archipelago étteremben évekkel ezelőtt lehetett rendelni Baby Bee Brulée-t, ez klasszikus créme brulée volt, aminek a tetejére egy ropogós méhecskét tettek. Vagy ott a Toloache nevű mexikói étterem New Yorkban, amelyik szárított szöcskével töltött tacót árult, 11 dollárért két darabot. 2010 környékén több holland cég is elkezdett emberi fogyasztásra alkalmas rovarokat tenyészteni – azelőtt csak állatkerti állatok ellátására specializálódtak.

A csomagolás a lényeg

Nem újdonság az a gondolat sem, hogy a rovarfogyasztás nyugati elterjesztése főleg marketinges és reklám oldalról igényel majd komoly teljesítményeket. A modern Nyugaton a rovarevés egyelőre tabu, ráadásul ez a tabu kizárólag pszichológiai jellegű, ami miatt elég komoly nehézségekbe fog ütközni a legyőzése. Iparági szekértők szerint az első kísérletek mindenképpen olyan formában fognak megtörténni, melyeknél a bogarak felismerhetetlenek: húsgombócban, előre gyártott tésztákban (például tücsöklisztből is készült tortillacsipszben) próbálják majd eladni a rovarokat.

Label rouge lárvák nyárson, ahogy a nagymama készíti Forrás: Flickr

Amerikában jelenleg éppen az foglalkoztatja a bizniszben részt venni akaró cégeket, hogy milyen csomagolással lehet eladni a legkönnyebben a fogyasztási cikkeknek ezt a szegmensét.

Mint kiderült, itt is a jópofáskodás és cukiskodás az, ami a leginkább működik. Például a massachusettsi Six Food idén debütáló tücsökcsipszét ciripnek nevezték el (ez magyarul annyira nem adja ki, de angolul a cirip megfelelőjeként használt chirp és a chip hasonló alakjára játszanak rá a Chirps márkanévvel). A ciripet egyelőre három ízben tervezik piacra dobni: BBQ-s, tengeri sós és sajtos ízben lesz majd kapható – kár, hogy a 150 grammos csomag tizenhat dolláros ára egyelőre nem annyira érzékelteti a rovarevés mellett kampányolók „olcsó fehérje” koncepcióját. Viszont legalább gluténmentes, tehát paleó – ez pedig azt is jelenti, hogy teljesen mindegy mennyibe kerül, egy jól definiálható, népes célcsoport már van, amelyik amúgy is vagyonokat költ arra, hogy ideologikus alapokon rossz dolgokat egyen.

Tücsök vagy sáska?

És akkor lássuk azokat a rovarokat, amiket a legnagyobb valószínűséggel meg fognak enni a gasztrobloggerek (aztán mindenki) pár éven belül.

Szöcske

Ropogós szöcske kézműves avokádóesszenciával, kerti zöldekkel Forrás: Flickr - Cesar Rincón

Mexikóban már régóta fogyasztják, főleg a déli Oaxaca államban. Májustól őszig szedik össze. Alapos mosás és tisztítás után agyaglapon sütik fokhagymával és lime-lével. Másik népszerű szöcskés ételük a chapuline-nal töltött, babos tortillalepény, a tlayuda.

Óriási molylárva

Ausztráliában az őslakosok fogyasztották és fogyasztják ma is: hatalmas, fehér lárva, simán kiad két-három harapást is. Nyersen állítólag mandulaíze van, amikor faszénen megsütik, ropogós lesz a bőre, olyan, mint a sült csirkéé. Nyami!

Lisztkukac

A közönséges lisztbogár lárvájára valószínűleg csak a horgászok gondolnak tápláló finomságként, ők is elsősorban csaliként használják. Pedig fehérjetartalma a marhahúséhoz mérhető, jóval kevesebb benne a telített zsírsav, elképesztően gazdag réz-, kálium-, nátrium-, vas- és cinkforrás.

Termesz

Hikoriforgáccsal táplált USDA prime termesz Forrás: Flickr - Matt Johnson

Afrikában és Dél-Amerikában már fogyasztják, ami nem csoda: a legközönségesebb, plebejus változatokban is 38 százalék fehérje van, amivel gyakorlatilag egyetlen állati fehérjeforrás sem tud versenyezni. A protein szempontjából királynak mondható, Venezuelában őshonos Syntermes aculeosus pedig elképesztő, 64 százalékos fehérjetartalommal bír – ez már testépítő-szuperfood, jelenleg nincs olyan tápanyagforrás, aminek ilyen magas fehérjetartalma van, és nem ötkilós proteinesvödrökben lenne beszerezhető.

Komolyan mondom, ha pár éven belül nem jön ki az első termeszfehérje, tényleg semmi értelme nincs a fogyasztói társadalomnak.