A szakácskönyv, amit csak szeretni lehet

Rongyosra olvastam az első kettőt, rengeteget főztem és tanultam belőle, sőt az ágyam feletti kispolcon is a Váncsa-szakácskönyvek feküdnek, ezeket lapozgatom, ha rossz álmok kerülgetnek. 

Aki sorra főzte és olvasta az Ezeregy receptet és a Lakoma első részét, elég türelmetlenül várta a folytatást. Mikor kiderült, hogy ez Itália konyháiról szól, szorongással vegyes várakozás öntött el, mint elvakult italománt. Vajon fog-e tudni annyi újat mondani a témában, mint az előző kötetekben, vajon képes lesz-e ugyanúgy fenntartani a receptek közti kisesszékben a figyelmemet,

sikerül-e annyiszor megkacagtatnia és arra késztetnie, hogy a könyvet hónom alá csapva azonnal a konyhába vágtassak, és a sütőbe vágjak egy nagy tepsi húst?

Újabb műfajteremtés

Nagyon is! Sőt, ha lehet, a terjedelemmel együtt mindazt megsokszorozta ebben a kötetben, amit az elsőkben szerettem. Váncsa István már az Ezeregy receptben teljesen új határműfajt alkotott, amelyben a receptek közé elszórt szórakoztató-ismeretterjesztő esszékben nyitotta fel tudatunkat a gulyás és a töltött káposzta témájában.

Az új könyv a szerző kezében Forrás: Németh Dániel, Libri

Ebben a könyvben nemcsak esszék vannak, hanem egy új, harmadik műfaj is megjelenik, ami már nyomokban megvolt a Lakoma első részében is, de most kelt igazán életre. Ez nem más, mint, kapaszkodjanak meg: az irodalom. A receptek és elméleti írások között novellaszerű történeti írások is olvashatók.

Illatok, ízek, giccs nélkül

Ezek a rövid történetek nem egyszerűen ételekről vagy gasztronómiáról szólnak, hanem az itáliai ember lelkéről, az olasz kultúra ellentmondásairól.

Nehéz ezt giccs vagy elavult frázis nélkül ábrázolni, de Váncsának sikerül.

A magányos Singor, aki csak álmodozik arról a menüről, amit karácsonyra főzhetne, ehelyett azonban minden évben ugyanazt rendeli, ugyanabban az étteremben.

Aszalt paradicsomos-fekete olajbogyós focaccia Forrás: Németh Dániel, Libri Kiadó

Wildschwein úr és asszonyság, a kifinomult utazók, akik lépten-nyomon kénytelenek megtapasztalni az olasz kultúra mélységeit és magasságait, például a kaotikus közlekedést és a szarvasgombás crostini egyszerű csodáit. Hadakozó sógornők, menyek és anyósok, zenészek és pornószínészek, toszkán lugasokban és ligur tengerparton mártogatják olívaolajba a kenyeret, veszekednek recepteken, káromkodva püfölik a pénztárgépet, és elképzelhetetlenül csodálatos dolgokat esznek és főznek.

Olvasunk, főzünk

Senki nem tud úgy receptet írni, mint Váncsa, képekre itt valóban semmi szükség. Az ember olvasás közben már látja magát, amint áll a konyhában, és pancettát kockáz, húst kötöz, sőt, olyan valószínűtlen képeket is vizionál, amint egész malacokat húz nyársra, ilyenkor semmi nem tűnik lehetetlennek.

Nem is annyira szigorú kóstoló Forrás: Ács Bori

Aztán persze valószínűleg örül, ha bőrös disznóhúst talál valamelyik pesti hentesnél, a lardót kénytelen holmi szalonnával helyettesíteni, zamatos regionális borkülönlegességek helyett pedig sima furmintot használ, de olvasás közben ezt még nem tudja.

Óriási információanyag, unalom nélkül

Hol tudományosabb, hol anekdotázós-vicces, hol már-már lírai hangnemben észrevétlenül eszméletlen mennyiségű új információval leszünk gazdagabbak olvasás és főzés közben.

Nemcsak utazott, evett, kóstolt és receptet gyűjtött a szerző, emögött a szakácskönyv mögött óriási művelődéstörténeti-kulturális kutatómunka is áll,

érdemes felcsapni az irodalomjegyzéket. Olyan ismeretanyagot halmozott fel, amivel tud újat mondani annak is, aki jártas az olasz konyhában, és nem egyszer járt az országban is.

Váncsa István evés közben mesél Forrás: Németh Dániel, Libri Kiadó

Ezek az ismeretek hol történelmi félreértéseket tisztáznak, hol eldugott kisvárosok különlegességeiről szólnak, mint a szárított tőkehal furcsa jelensége, a vérnarancscsata és a mafioso szó eddig ismeretlen, eredeti jelentése, és az abszurd velencei karneválról is kiderül, micsoda, majd így tovább.

Játsszunk szakácskönyvet!

Váncsa István új szakácskönyvének bemutatója elég jópofán játszotta el magát a könyvet. Egy óriási belvárosi konyhában rendezték az eseményt, ahol Cserna-Szabó András és Darida Benedek (közös könyvük nyomán korábban készült velük a rovat számára egy interjú, itt olvashatják el.) főzték meg az új könyvben szereplő Maremmai szénégetők pörköltjét. Bor, focaccia és sajteszegetés közben beszélgettünk a szerzővel a receptkutatás folyamatáról, nyelvtanulásról és további könyvtervekről. Az író magához hűen egy-egy válaszból kiindulva hömpölygő, de szüntelenül mulattató eszmefuttatásokba merült például az emberi kultúra és a főzés alkohollal való szoros egybefonódásáról. Közben meg is ettük a pörköltet, amit most önök is elkészíthetnek. Részlet a könyvből:

Maremmai szénégetők pörköltje

Scottiglia – Toscana

Tíz személyre legalább két kiló vegyes hús (disznó, borjú, házinyúl, csirke, gyöngytyúk, de ha valamiféle vadhús is kerül bele, úgy még jobb), egy üveg vörösbor, egy deci olívaolaj, harminc deka paradicsom (lehéjazva, kimagozva és felkockázva), egy-egy hagyma, sárgarépa és zellerszár, együtt apróra összevágva, tetszés szerinti mennyiségű apró, hegyes erős paprika (peperoncino), egy csokor zöldpetrezselyem, a tálaláshoz fokhagymás pirítósok.

Eredetileg szegény erdőlakók ünnepi étke, maremmai favágók és szénégetők készítették olyan állatok húsából, amelyeket el tudtak kapni, és azokkal a fűszernövényekkel, amelyek épp a kezük ügyébe akadtak. Két egyforma scottiglia tehát elvileg sem létezhetett, ennek megfelelően ma is mindenki úgy készíti, ahogy épp összejön. Elmegy a boltba, kimegy a piacra, ami megtetszik neki, hazaviszi. Mindenesetre a hagyma, az olívaolaj, a paradicsom, a vörösbor és a peperoncino stabil hozzávalónak minősíthető, a többi esetleges. Az állati fehérjét nem súlyra kalkulálják, hanem úgy, hogy mindegyik fajtából kell személyenként egy-egy darab. Nyilvánvalóan előnyös, ha olyan húsokat használunk, amelyeknek a főzés ideje nagyjából hasonló, ellenkező esetben viszont nem egyszerre tesszük a kondérba a koncokat, hanem abban a sorrendben, ahogy a józan ész diktálja. Ha kész, fokhagymás pirítósokat rakunk a tányérokra, elosztjuk rajtuk a húsokat, végül meglocsoljuk az egészet a sűrű, tartalmas, csípős szafttal. Már a látványa is szívmelengető. Készítik Abruzzóban is.

Az apróra vágott hagymát, sárgarépát, zellerszárat, peperoncinót és zöldpetrezselymet egy jókora vaslábasban olajon megdinszteljük, rátesszük a húst, és kevergetjük, amíg némi színt nem kap. Felöntjük a borral, majd amikor ez felforrt, hozzáadjuk a paradicsomot. Sózzuk és borsozzuk, lassú tűzön készre pároljuk. Ha netán vadból, marhából, birkából és effélékből készül a scottigliánk, akkor célszerű berakni a langyos sütőbe, vagy még inkább kemencébe, és ott hagyjuk fél napig.

Sütőben szárazra pirítjuk a kenyérszeleteket, fokhagymával mindkét oldalukat alaposan bedörzsöljük, elosztjuk őket a tányérokon. Rájuk merjük a szaft egy részét, várunk egy percig, hogy megszívják megukat, majd szétrakjuk a húst. Némelyek a tetejét megszórják valami zöldfűszerrel, ami éppen van.

Lapozgatni!

Aki kinyitja a könyvet, ugyanez történik vele, mint velünk a bemutatón: mulattatja, szórakoztatja, azonnali főzésre és evésre serkenti, majd az ő szavával élve delektálva oktatja tovább. Nincs betűrendes mutató, nincsenek a tartalomjegyzékben jelölve a különböző műfajú írások, csak a fogások típusai alapján lehet benne keresni. Mikor néhány kukacoskodó blogger ezeket hiányolta a szerzőnél, az széttárta a karjait, és egy mondatban megadta az útmutatást, amivel ehhez a könyvhöz állni kell:

Hát muszáj lesz lapozgatni.”

Miután végiglapoztam a könyvet, megértettem, miért van ez így.

Váncsa István megkóstolja a Maremmai szénégetők pörköltjét Forrás:Németh Dániel, Libri Kiadó

Ami elsőre összevisszaságnak tűnhet, az olvasás közben életmóddá kovácsolódik: az ismeretanyagok, a poénok és a történetek állandó összefonódásban kell, hogy álljanak a receptekkel, ez a Váncsa által megteremtett műfaj lényege.

Muszáj olvasni, közben halkan kacarászni, majd gyorsan peperoncinót morzsolni,

tésztát főzni és azon elmélkedni, honnan szerezzünk ökörfarkat, aztán megint olvasni, szánkba prosciuttót rakni és így tovább.

Korábbi írások Váncsa Istvántól:

• A zsályáról
• A radicchioról
• A lúdhúsról
• A vajtökről
• A spenótról
• A bárányról
• Karácsonyok