A Balatonnál jót enni? Meglepő, de lehetséges!

balatoni gasztrotérkép
GT_3_FRONT
Vágólapra másolva!
Megjelent a Balatatoni Gasztrotérkép legújabb, harmadik kiadása – az Északi part után most már a Déli parton sem kell eltévednie azoknak, akik a minőségi vendéglátóhelyeket keresik a Balaton körül. A szerkesztők felkutatták a legizgalmasabb helyeket, van köztük eldugott, romantikus vendégház, elegáns kastélyszálló, családi borászat, kézműves cukrászat, yacht kikötő, angus marha farm, gyümölcs “wellness” központ, beachfood, vagy éppen régóta elismert gasztro-zászlóshajó is… 
Vágólapra másolva!

A Balatoni Gasztrotérkép tavaly ősszel indult: az első kiadás a Csopak környéki vendéglátósok baráti összefogásaként jött létre. Akkor tizenhét hely, főként éttermek és borászatok csatlakoztak a kezdeményezéshez, melynek egyik fontos célja, hogy bebizonyítsa,

nem csak a klasszikus értelemben vett szezonban érdemes a Balatonra látogatni,

és a tó körül egyre több gasztronómiai szempontból is izgalmas úticél létezik.

Tuti tippek délre Forrás: Gasztrotérképek

A kezdeményezés mind a vendéglátósok, mind a vendégek körében nagyon hamar népszerű lett, január végére elkészült a második kiadás is, az Északi part Káli medencétől Badacsonyon át egészen a Keszthelyig tartó részét térképezték fel a kiadvány készítői. Idén márciusban pedig elkezdődött a kutatómunka a Balaton Déli partján is, melynek eredményeként június elején megjelent a harmadik térkép, lefedve így szinte a teljes Balatont. Mostanra összesen ötven egység szerepel már a Balatoni Gasztrotérképeken.

Az egész éven át folyamatosan nyitva tartó, magas minőségű helyek felkutatása

mellett a másik nagyon fontos cél a közösségépítés, ami a balatoni régióban együtt dolgozó vendéglátósok összefogásán alapszik. A térképen szereplő egységek mindegyike egyedi és különleges, az átlagnál jóval magasabb szinvonalon dolgozik, egyfajta közös értékrend mentén.

Jártak már itt? Forrás: Gasztrotérképek

“A Balatoni Gasztrotérkép segít eligazodni a Balaton régióban járó vendégeknek: olyan vendéglátóipari egységeket, éttermeket, borászatokat, cukrászdákat és egyéb gasztro-helyszíneket tüntetünk fel, melyek hozzánk hasonlóan elkötelezettek a folyamatos és magas minőségű vendéglátás iránt. Legyen szó street foodról, házias vendéglőről, újhullámos étteremről, egyszerű bisztrókonyháról, termelői piacról, kis pincészetről, vagy komoly méretű borászatról, mi igyekszünk olyan helyeket bemutatni és ajánlani a nagyközönségnek, amelyek

– mondta el Szauer Judit, a Balatoni Gasztrotérkép alapítója.

A déli parti kiadásnál is - hasonlóképpen a korábbi térképekhez – megjelennek olyan szálláshelyek, éttermek és borászatok is, amelyek nem közvetlenül a tóparton fekszenek, hanem annak vonzáskörzetében, vagy kevesebb mint egy órányi autóútra a vízparttól, és megéri miattuk egy kicsit utazni. Lajoskomáromtól a somogyi vidékeken át egészen Zala megyéig kalandozhatunk a térkép segítségével, csodaszép vidékeket bejárva.

Ideje felfedezni! Forrás: Gasztrotérképek

A kiadványokon minden információ megtalálható, ami fontos lehet a vendégek számára: nyitva tartás, elérhetőségek, online felületek és egy rövid leírás a vendéglátó helyekről. Kis piktogramokkal feltüntetik azt is, hogy van-e panoráma, borospince, gyerekmenü és, hogy kutyabarát-e az adott hely.