A sörforradalom nem véletlenül született meg: az egyforma, ipari lagerekre valóban könnyű ráunni. Erre a sematizálódásra adott választ a világ sok ezer otthoni és kisipari főzője – mostanra már az is hallott a kézműves sörökről, aki egy komfortos papírdobozzal a fején éli életét.
A mozgalom egyik zászlós söre az IPA lett. Mint az autórajongóknak az M3-as BMW, olyanná vált, titkos tippé, ami bármikor lealázza a lámpánál a többieket. Természetesen hamar átbillent a mérleg, és a kultusz inkább kínos lett, mint trendi – sokan fintorognak a direkt kopottas belvárosi kocsmák árnyékába bújt önjelölt sörszakértők alkoholfilozófiai elmélkedésein.
Akár kedveljük, akár nem,
az IPA nemcsak a jelennek, hanem a múltnak is kikerülhetetlen része.
Eredete a Brit Birodalom fénykorába nyúlik vissza. Az angolok jelentős gyarmatbirodalmat igazgattak – a korona egyik ékköve India volt.
Az akkori ipari viszonyok lehetetlenné tették a sörfőzést a dél-ázsiai országban, a klíma alkalmatlan volt rá. Behozatallal enyhítették a szomjukat, viszont a vitorlások lassúak voltak, a Szuezi-csatorna terve meg a jövő dekadens dallama volt csupán. Nem ritkán hat hónapot kellett kibírniuk a fahordós söröknek, kirakták, berakták, a helyenként negyven fok feletti hőmérséklet legtöbbször tönkretette, mire a gyarmatokra eljutott.
Az 1700-as évek derekán a pale malt, vagyis a pörkölt, árpamalátás sör jellemezte az angol piacot – a mainál jóval kevesebb komlót használtak, azt is leginkább Hollandiából szerezték be. Az első főzde, amelyik megpróbált olyan változatot főzni, ami összetétele révén kibírhatja a tengeri hánykolódást, a londoni Hodgson volt 1780-ban. A magas komlótartalmú, keserű, testes, bronzszínű csemege kibírta Indiáig, és a beszámolók szerint nagy sikert aratott az ott élő alattvalók körében.
Ezt volt az IPA előfutára: hasonló receptet alkottak a konkurens főzdék is, így nemsokára már választék állt az Indiában élő angolok rendelkezésére.
Angliában viszont sokan túl keserűnek találták,
a felsőerjesztésű sörök slágere a lágyabb Bitter Ale, a Pale Ale vagy a Strong Ale maradt.
Hodgsonnál a főzés ideje miatt October Beernek hívták, az IPA, vagyis az India Pale Ale elnevezés csak 1829-ben jelent meg az ausztráliai Sydney Gazette és a New South Wales Advertiser lapok reklámjai között: első osztályú sört hirdettek az anyaországból.
Ma már magas alkoholtartalmúaknak ismerjük ezeket, de régen nem az erő volt az elsődleges cél: hogy ma 7-8 százalékos IPA-k vannak divatban, azt leginkább a kilencvenes éveknek és az amerikai craftmozgalomnak köszönhetjük – az Imperial vagy Double IPA hozta be a műfajba ezt a mostanra ősinek hitt jellemzőt.
A tavalyi évben már megkóstoltuk a Heinekenhez tartozó soproni sörgyár felsőerjesztésű APA, vagyis American Pale Ale csapolt sörét. Nem állítottuk, hogy csillagos ötös, de kellemes ivós tétel volt. Úgy tűnik, a cég azzal monitorozta a piacot, mert idén egy igazi kultuszfajtával, az IPA-val jöttek elő. Újfajta dizájn, angolosan retró, diszkréten hipster címketerv: a külső rendben volt, így az első kortyokat már nagyon vártuk.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy maradéktalanul hittünk benne, sőt. Ha a nagyipar próbál valami rétegtermékkel villantani, az általában vérszegény, kilúgozott lesz – aggódtunk, de az első illatminta és az azt követő korty megmutatta, hogy
hiába söripari óriás a Heineken, tudásuk és technológiájuk miatt rétegitalban sem tévednek.
4,8 tömegszázaléka a kézműves IPA-khoz képest kevés, cserébe sokkal közelebb áll a régi stílushoz. Az Óvatos Duhaj márkanév kicsit vicces – egyrészt a cég maga is óvatos a bevezetés alatt, de annak sem kell aggódnia, aki nem akar egy korsó sörtől megmolyosodni.
Az APA sajnos kukoricás volt, ez viszont nem! Az alapkomlót kiegészítő Citra és Cascade megadja a kötelező aromát, ami inkább pomelo, nincs nyoma agresszivitásnak; itt nem túlzó aromákkal akarják elnyomni a főzési hibákat.
Az utóíze is korrekt, hiába vadásztunk valamire, amibe beleköthetünk, semmi: az Óvatos Duhaj tényleg remek húzás a Heinekentől. Ugyan azok számára,
akiknek az IPA egy szekta kegytárgya, amit csak szűk térben főzhetnek szakállas férfiak, akkor sem jönne be, ha a bölcsek kövét morzsolnák a lébe felsőerjesztés közben,
de egy normál sörösnek megfelelő lehet. A szerkesztőségi kóstolón leszűrt vélemények szerint: „nem zavaró, nincs műíze!"
Egy másik kolléga szerint az a jó benne, hogy „nem kamu, tisztességes sör hétközbenre, egy pohárral a vacsora mellé. A komlóválaszték is rendben van: az IPA-kból
ismerős ízek és illatok azoknak, akik nem akarnak mindig kockáztatni, de a szokott löttyöknél többre vágynak."
Ami a legjobban tetszett, az ára, hiszen ez a piac legolcsóbb IPA-ja, még a felemásra sikerült tescósnál is jóval kevesebbe kerül, ízben pedig köröket vár. A félliteres üveg 199 forint – bevallom, meglepődtünk, nem hittük volna, hogy a tavaszi sörszezonkezdet legnagyobb durranása pont egy multié lesz.