„Hölgyek, urak, szép leányok. A piac ismét megnyitotta kapuit. Indul a vásár.” Így kezdődik minden vasárnap reggel ebben a meseszép kis faluban, Káptalantótiban.
A Káptalantótiban minden vasárnap reggel kinyitó piacra özönlenek az emberek. A kilenc évvel ezelőtt alapított agora mára teljesen kinőtte a kereteit, nem véletlen, hogy a későn érkezők már egyáltalán nem találnak maguknak parkolóhelyet.
„A Liliomkert életünk sokszínűségét mutatja be” – mondja az alapító Harmathy Ildikó. A mérnök-biológus asszony kilenc éve töretlenül hisz abban, hogy amit csinál, arra sokaknak van igénye. Számítása bevált, a káptalantóti piac évek óta a Balaton-felvidék legkedveltebb helyei közé tartozik.
A törekvés az, hogy ne csak ételeket és italokat kínáljon a Liliomkert. Nemcsak ebből áll az élet, hanem az ételek előállításából, az öltözködésből, vagy éppen a szellemi táplálék magunkhoz vételéből. Ennek jegyében a káptalantóti piacon a régiségkereskedők, a könyvgyűjtők ugyanúgy helyet kapnak, mint a kézműves sajtkészítők.
A piac legnépszerűbb árusai között ott vannak a sajtkészítők.
Az emberek arra vágynak, hogy igazi sajtot fogyasszanak,
ne pedig olyat, amelyben cseppnyi természetesség sincs” – mondta egy káptalantóti sajtárus.
Ha már a sajtoknál tartunk: egyre több helyi vendéglő étlapjára kerülnek fel a Liliomkertben árusított portékák. Azt hiszem, jól van ez így.
„Sajt? Ugyan, kérem,
tessék hozzám betérni és megkóstolni ezt a töpörtyűt! Friss, meleg,
és szétolvad az ember szájában” – a töpörtyűárus nem beszélt mellé.
Óriásit hibáztam. Reggeli után érkeztem meg ehhez az asztalhoz. Ezen a vasárnapon
a húzós rétes győzött.
De legközelebb kérek egy karéj friss kenyeret, és nekiállok itt lakmározni. Önök szerencsésebb helyzetben vannak, már a jövő vasárnap megtehetik.
Ne csak beszéljek róla, mutassam is meg, igaz? Húzós rétes Káptalantótiban.
Ez a túrós, de akadt almás és meggyes-mákos is.
Két szelet és fél liter bodzaszörp – utána mozdulni is nehezen tudtam.
A Liliomkerttől nehéz elszakadni. Az ember kényszeresen azt érzi, hogy ezt is meg kell vennie, meg azt is. Például az útra, hamuba sült pogácsát. Majdnem olyan, mint a mesében. Meg gyümölcskenyeret. Meg ki tudja még, mi mindent. Vágyainknak csak a pénztárcánk szab határt.
Muszáj megmutatnunk a kalácsot. Hogy miért? Mert az jó. Nagyon-nagyon jó.
A piacon dolgozó árusok mind-mind barátságos emberek. Egyesek szeretik, ha fényképezik őket. Mások meg csak egyszerűen üzennek nekünk.
Harmathy Ildikó már nem tudja tovább növelni a Liliomkert területét. Nem is akarja. A piac megtelt.
Új árusok csak akkor jöhetnek, ha a régiek közül kilépett valaki.
A régieknek persze eszük ágában nincs kilépni.
Egyszer Budapesten megkérdeztem egy zöldségest, miként érte el, hogy a portékája fényes, hatalmas és olyan kívánnivaló? Azt mondta, minden egyes darabbal külön foglalkozik. A Liliomkert zöldségei és gyümölcsei nem ilyenek, de semmi baj. Jófajták és enni valóak.
„Akkor megveszi?”
„Mennyi is lesz ez?”
„Nem drága. Most sült. Egy hétig jó lesz, nekem elhiheti.”
„Na, adja ide.”
A búcsú pillanata a Liliomkerttől. Valamikor újra visszajövünk. Télen-nyáron nyitva van. Önök azonban egy percig se késlekedjenek. Káptalantóti az év minden vasárnapján nyitva áll azok előtt, akik tényleg a minőségi terméket keresik. Vagy egyszerűen csak egy jó szóra vágynak.