A folyóparton, füzesekben sétálva szinte kiszúrja a szemünket a zöldes barna háttértől élesen elkülönülő élősködő gombafajta. Nem nehéz észrevenni, bár leszedni sem mindig könnyű – ha adhatunk egy tanácsot, ne féljünk a csalántól, másszunk át rajta, hajtsuk el arcunk elől a szemünk világát veszélyeztető száraz ágakat.
A kénsárga szín jó jel, azt mutatja, hogy friss. Erről tapintással is meggyőződhetünk: ha puha és ép, bátran szedjük le. Érdemes kést és kosarat vinni magunkkal a portyára, hisz a géva, vagy népiesen nevén fűzfagomba mérete a 40 centit és a 2-4 kilót is elérheti, igaz,
a hivatalos rekord a 45 kilót is felülmúlta – az óriás példányt Angliában találták 1990-ben.
A szabálytalan alakú taplóféle általában élő fák törzsén nő, igaz, gyakran találni meg nedves, kidőlt rönkökön is. Termőteste kezdetben gömbölyded, de növekedése során felveszi a taplókra jellemző emeletes, legyezőszerű vesealakot.
Frissességének, fiatal állapotának legjobb jele, hogy leválasztás után sárgásfehér levet ereszt – víztartalma kifejezetten magas, de ne féljünk attól, hogy főzés közben majd eltűnik, hiszen sokkal
húsosabb, mint a boltban kapható szomorkás, sápadtszürke laskák.
Ugyan semmi mérgezővel nem téveszthető össze, de legyünk óvatosak: csak a lágy, nem fás részeket fogyasszuk, hiszen idővel a gévagomba bekeményedik, és megkeseredik. Fiatalon puha, rostos szerkezetű, könnyen vágható, egészen sajtszerű az állaga.
Nyersen nem ehető, többek között hányingert okozhat – fogyasztás előtt hőkezelni kell. Mivel alapból van egy kis savanykás íze, sokan salátákba ajánlják. Azok, akik ezt az ízt nem kedvelik, ne essenek kétségbe:
egy dupla forrázás mindent megold.
A megtisztított gombát tegyük lábasba, majd melegítsünk forrásig annyi vizet, amennyi ellepi. Ezt öntsük le, majd a műveletet ismételjük meg még egyszer – ennyi elég is, hogy a tipikus mellékízek eltűnjenek. A másik megfelelő módszer a fokhagymás tejbe áztatás: 5-6 óra elég ahhoz, hogy konyhakésszé váljon a gévagomba, igaz, a hőkezelés ez után is elengedhetetlen.
Érdekes módon nem gombaízű. Sokkal közelebb áll a tanyasi csirkéhez, mint a hipermarketes csiperkéhez - tudják, ahhoz, amit csampinyonnak hívnak egyesek. Aromái miatt sokkal több lehetőséget kínál, mint hinnénk: a salátákon túl le is darálhatjuk, hogy fasírt készüljön belőle, de paradicsommártással simán ráboríthatjuk spagettire is. Mivel a francia konyhát ma millió fényévnyire érezzük magunktól,
két teljesen hagyományos, pusztítóan egyszerű receptet kínálunk.
Hozzávalók két személyre
A gombát megmossuk, 5-6 órára fokhagymás tejbe áztatjuk. Lecsöpögetjük, besózzuk, panírozzuk és forró olajban aranybarnára sütjük.
Hozzávalók két személyre
Disznózsíron megpirítjuk a két közepes méretű felaprított vöröshagymát, majd hozzáadjuk a fűszerpaprikát. Ezt követi a felkockázott, kétszeresen forrázott gomba, amit sózunk, átpirítunk. Mivel a gévagomba kevésbé adja ki a vizet, mint egy átlagos laska, érdemes egy kicsit önteni alá, igaz, a bort sem utasítja vissza.
Hozzáadjuk a paradicsomot és a fokhagymát, majd fél óráig lassú tűzön megfőzzük.