Fáj, ha a kedves, házi kenyerünkből vagy kiflinkből maradnak szikkadt csücskök és szeletek. Amit saját kezűleg kevergetett, formázgatott, szeretgetett az ember, annak jobban átérzi az értékét, és minimum a szíve szakad meg, ha a maradék a kukában végzi. Nálunk két hétköznapi útja van a jóféle házi kenyér kiszáradt serclijeinek megmentésének: a zsemlemorzsa és a kruton.
A bolti morzsa nem is tudom, miből készül, de se íze, se állaga nincs, a szemcséi olyan természetellenesen egyenlő nagyságúak, ami alapján elképzelhetetlen, hogy valódi kenyérből darálják őket.
Mindehhez képest baromi drágák. Ha a maradék kenyeret egyszerűen elöl hagyjuk, és magától kiszárad, az a legegyszerűbb, de még egy szintet emelünk rajta, ha sütőben átpirítjuk, amitől pluszízt is kap.
A teendő ennyi: a maradékokat kisebb darabokra vágjuk, és sütőben, ha van, grillfokozaton, ha nincs, anélkül, körülbelül 180 fokon átpirítjuk, elég neki 10 perc. Félidőben átforgatjuk. Ha kész, ledaráljuk, és üvegekbe töltve eltesszük. A házi morzsában különösen jó, hogy az állagát variálhatjuk aszerint, éppen mihez készül: szilánkosabbra, vagy éppen finomabbra is lehet darálni.
Egy időben nem is tudtam róla, hogy ilyet lehet boltban kapni, de mégis, és egészen drágán adják. Pedig csak száraz kenyér ez is. Persze ez nem ennyire egyszerű: a krutonnak nagyon ropogósnak kell lennie, különben a levesbe téve azonnal elázik, és oda az élmény.
Éppen ezért a kissé kiszáradt kenyeret érdemes olívaolajas ecsettel vékonyan megkenni, majd felforrósított serpenyőben mindkét oldalát megpirítani. Ha ez megvan, még nem végeztük; alacsonyra vesszük a serpenyő alatt a lángot és további 5 percig szárítjuk a kenyérszeleteket.
Ezután tetszés szerinti méretű kockákra vágjuk a kenyeret. Így lesz mindenütt egyenletesen ropogós a kenyérből készült kocka, ami minden krémlevesbe nagyon kell.