Börtön a CD-másolónak

Vágólapra másolva!
A Budai Központi Kerületi Bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Costello fedőnéven tevékenykedő személyt, aki korábban nagy mennyiségű szoftvert értékesített illegálisan.
Vágólapra másolva!

Costello ügyében három rendbeli vagyoni hátrányokozás és 1339 rendbeli üzletszerű szerzői jogsértés miatt született elmarasztaló ítélet. A vádlott nyolc hónapos börtönbüntetését két éves próbaidőre felfüggesztették. Costello - aki egyébként "civilben" számítástechnikai újságíróként dolgozik - összesen több mint 20 millió forint értékű kárt okozott az illegálisan másolt szoftverek értékesítésével.

Szintén a szoftverek körüli szerzői jogok megsértéséhez kapcsolódik a hír, miszerint a BSA (Business Software Alliance) 10 ezer font jutalmat fizetett egy nagy-britanniai informátornak, aki feljelentette volt munkaadóját, ahol több mint 400, nem licencelt Office-csomagot és néhány operációs rendszert találtak. A hírrel kapcsolatban a BSA magyarországi képviselete elmondta, hogy Magyarországon nem tervezik hasonló ösztönzési rendszer bevezetését.

Korábban:

Indul az idei BSA-offenzíva

Warez-honlapot záratott be a BSA