Az Activision bemutatja a Call of Duty sorozatot

Vágólapra másolva!
A huszadik század jelentős katonai konfliktusait dolgozza fel az Activision vezető által kiötlött Call of Duty című sorozat, melynek első, az Infinity Ward által fejlesztett darabja a második világháborút célozza meg.
Vágólapra másolva!

A huszadik század sajnos nem szűkölködött a háborúkban és katonai konfliktusokban, úgyhogy bőven lesz témája az Activision sorozatának, mely ezen konfliktusokat kívánja feldolgozni. A Call of Duty című széria első darabja mindjárt az eddigi történelem legnagyobb katasztrófáját, a második világháborút veszi górcső alá. A játékos a szövetségesek oldalán száll be a küzdelmekbe, de azt ő maga választhatja meg, hogy mely, a szövetségesek oldalán álló nemzet katonájaként. Az év második felében megjelenő program fejlesztését a nemrég alakult Infinity Ward stúdiója vállalta fel.