Brüsszel kiberbiztonsági hivatalt indít

Vágólapra másolva!
Jövő év elején kezdheti meg működését az az európai uniós szerv, mely az elektronikus fenyegetések, így a vírusok és az online betörések elleni küzdelmet koordinálná uniós szinten.
Vágólapra másolva!

Az Európai Hálózati és Információbiztonsági Ügynökség (European Network and Information Security Agency) tervét az uniós szakminiszterek fogadták el csütörtöki találkozójukon. A szervezet feladatai közé tartozik majd az elektronikus rendszereket érő fenyegetések elleni fellépések felügyelete, hatásköre a hackerek és víruskészítők tevékenységének visszaszorítására is kiterjedne. Az uniós központi szerv a terület koordinátoraként kapcsolódó információkat gyűjtene és szolgáltatna, valamint kidolgozná a szükségesnek tartott irányvonalakat és lépéseket.

Az Európai Bizottság szóvivője fontosnak tartotta kiemelni: az ügynökség hatékony működésének érdekében lényeges lesz annak biztosítása, hogy a tagországok elfogadják és a valóságban is alkalmazzák a szervezet által kidolgozott direktívákat. - A területen jelenleg is működnek különböző apparátusok, ám ezek hatékonysága uniós szinten nem megfelelő. Az új szerv feladata lesz ennek kiküszöbölése - tette hozzá a szóvivő.

A tervek szerint az ügynökség 24 millió eurós költségvetéssel működne az indulását követő öt évben. A startra már 2004. elején sor kerülhet.