Ingyenes internet-hozzáférés Győr utcáin

Vágólapra másolva!
Győrben szerdán veszi kezdetét a program, mely a vezeték nélküli internet-elérés feltételeit teremti meg a város közterületein.
Vágólapra másolva!

A projekt első lépéseként kedden a város önkormányzata és a győri székhelyű Int-air.net együttműködési megállapodást kötött. Ennek értelmében szerdától a városház előtti téren már igénybe vehető a nyilvános internetcsatlakozás.

Az aláírást követően Brandhuber András, a kft. ügyvezetője elmondta: Győr frekventált közterületein ingyenesen használható, vezeték nélküli, szélessávú internet-hozzáférést biztosítanak a felhasználóknak. Egy laptopra és egy megfelelő kártyára van szükség ahhoz, hogy a belvárosban a már felszerelt adóvevő berendezés környékén internetezni lehessen. Elmondása szerint a rendszer dinamikusan bővíthető mobil kamerákkal, illetve különféle rendezvényeknél ideiglenesen telepített internet-csatlakozással. A megállapodás szerint a kft. tíz helyszínen teremti meg a közterületi internetezés technikai feltételeit és opcionális lehetőséget biztosít a rendszerhez csatlakoztatható egyéb informatikai eszközök, így például mobil biztonsági kamerák, utcai terminálok ingyenes felszerelésére és üzemeltetésére.

Balogh József polgármester elmondta: az önkormányzat vállalja az internetezés költségeit, amely helyszínenként - csomópontonként - 40 ezer forint plusz áfa havonta. Emellett a város kizárólagosságot biztosít a kft.-nek a közterületi szélessávú internet működtetésére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!