Szigorítanák az emelt díjas sms-küldést

Vágólapra másolva!
A hírközlési hatóság szigorításokkal védené meg a mobilozókat az emelt díjas sms-ekre való akaratlan előfizetéstől. A három hazai mobilszolgáltató közül kettő még pereskedik a lépés ellen.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszakban az NHH a számos beérkezett panasz alapján mindhárom mobilszolgáltatónál vizsgálta a fogadott emelt díjas sms-szolgáltatásról szóló tájékoztatást, az általános szerződési feltételek (ÁSZF) vonatkozó szakaszait és az ellenőrzés nyomán mindhárom szolgáltatót arra kötelezte, változtasson gyakorlatán - közölte a hírközlési hatóság.

Az elmúlt években népszerű mobiltelefonos szolgáltatássá, egyben több milliárd forintos üzletté vált a csengőhangok, játékok, videoklipek, hírek, szöveges tartalmak fogadott emelt díjas SMS-sel való megvásárlása. A fogadott emelt díjas SMS-ekre az erre szakosodott tartalomszolgáltatóknál lehet előfizetni, azonban a szolgáltatás igénybevételének feltételei sok esetben nem tisztázottak az NHH szerint. A felhasználók sokszor nincsenek, nem lehetnek, lehettek tisztában azzal, hogy egy megrendeléssel folyamatos szolgáltatásra, akár heti több SMS-re fizetnek elő, és ez akár hetente több ezer forintba is kerülhet.

A hatóság a fogyasztók biztonsága érdekében előírta, hogy alapbeállításként az kerüljön rögzítésre az előfizetésekben, hogy ilyen típusú szolgáltatás automatikusan nem vehető igénybe. Előírta továbbá, hogy a harmadik félnél (tartalomszolgáltató) megrendelt fogadott emelt díjas SMS-t a mobilszolgáltató csak abban az esetben továbbíthatja, ha a felhasználó a saját mobilszolgáltatójánál előzetesen egyértelműen jelezte és engedélyezte, hogy ilyen típusú szolgáltatásokat igénybe akar venni.

Eddig csak a T-Mobile fogadta el

A szolgáltatónál történő előzetes regisztráció jelenleg még csak a T-Mobile-nál kerülhetett bevezetésre, ugyanis a másik két mobiltársaság bírósághoz fordult a hatóság döntése ellen. Az operátorok kereseteinek elbírálása még folyamatban van, de a hírközlési hatóság várakozása szerint a közeljövőben náluk is bevezetésre kerülhet az általuk elvárt gyakorlat.

A hírközlési fogyasztói jogok képviselője és a mobilos tartalomszolgáltatók egyesülete (MMTE) által létrehozott, valamint a mobilszolgáltatók által támogatott www.MobilozzOkosan.hu internetes oldal az üzemeltetők szándékai szerint a fogyasztókat a mobiltelefónia szinte minden területéről tájékoztatni fogja, első lépésben többek között az emelt díjas szolgáltatásokról nyújt átfogó ismereteket. Az oldal folyamatosan bővülő adatbázisában meg lehet találni az emelt díjas számokhoz tartozó szolgáltatói ügyfélszolgálatok elérhetőségét és az adott számhoz tartozó díjszabást is.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., egyúttal a T-Mobile tulajdonosa.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!