Megbüntetnék a Facebookot a német adatvédők

Vágólapra másolva!
Akár több tízezer eurós bírságra is számíthat a közösségi oldal, amiért olyan internetezők adatait is tárolja, akik soha nem regisztráltak rá.
Vágólapra másolva!

Johannes Caspar, a hamburgi adatvédelmi hivatal vezetője szerdán jelentette be, hogy jogi lépéseket kezdeményez a Facebook ellen, amiért az olyan személyekről adatait is tárolja, akik nem használják az oldalt, és nem egyeztek bele az adataikhoz való hozzáférésbe - írja az AP. Caspar szerint a problémát az okozza, hogy a Facebook, ha az újonnan regisztráló felhasználók megengedik neki, átnézi az e-mailfiókjukat.

A szájt ilyenkor arra hivatkozik, hogy a címek alapján összehozza az embert a már meglévő ismerőseivel, de valójában el is tárolja az ott talált neveket, címeket. Így amikor újonnan regisztrál valaki, ezek alapján a rendszer előre tud neki meglévő ismerősöket ajánlani, ha az adatbázisában már megvan a friss belépő e-mailcíme valaki mástól.

A hamburgi adatvédők szerint az így megszerzett e-mailcímeken a Facebook rendszeresen megkeres olyan felhasználókat is, akik még nem regisztráltak a rendszerbe. Johannes Caspar szerint a közösségi oldalnak ez a gyakorlata a saját érdekeit szolgálja, de megsérti az egyébként igen szigorú német adatvédelmi törvényeket, és a biztos különösen aggasztónak tartja, hogy a jogosulatlan adatkezelés emberek millióit érintheti az országban.

A Facebook képviselői vizsgálják a német beadványt, amire augusztus 11-ig van idejük választ adni. A legsúlyosabb esetben több tízezer eurós bírságra számíthat az oldal a német törvények szerint. Ilse Agner, a fogyasztóvédelmi ügyekért felelős miniszter a múlt hónapba úgy nyilatkozott, kész leiratkozni a közösségi oldalról, mivel aggályosnak tartja a szájt adatvédelmi gyakorlatát.