Börtönben marad a kalózkirály

Vágólapra másolva!
Megtagadták az új-zélandi hatóságok a múlt héten bezárt Megaupload fájlmegosztó oldalt üzemeltető cég vezetőjétől az óvadékfizetés lehetőségét, így a Kim Dotcom néven ismert férfi nem védekezhet szabadlábon az ellene folyó eljárás alatt.
Vágólapra másolva!

A BBC brit közszolgálati médium híradása szerint a január 20-án letartóztatott német férfi számára a bíróság megtagadta a szabadlábon való védekezés lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy a Megaupload nevű, a szerverein folyamatosan zajló szerzőijog-sértések miatt bezárt fájlmegosztó oldal vezetője a rácsok mögött kénytelen kivárni tárgyalását, mert az ügyészség szerint fennáll a veszélye, hogy szabadon bocsátása esetén újból megszökne a hatóságok elől. Emellett a férfi letartóztatása során fegyvert fogott egy rendőrre, ami eleve kizárja az óvadék kiszabásának lehetőségét - írja a BBC.

Az eredetileg Kim Schmitz néven született, majd nevét később Kim Dotcomra változtató férfit a szerzőijog-sértések mellett pénzmosással is megvádolták. Dotcomot a múlt héten új-zélandi birtokán tartóztatták le az amerikai hatóságok kérésére, rajta kívül cégének több dolgozóját is őrizetbe vették más országokban.

Ügyvédei azzal érvelnek, hogy a Megaupload csupán tárhelyszolgáltatást nyújtott, és ha a jogtulajdonosok jelezték, eltávolította az illegális tartalmakat. A hatóságok vádjai szerint azonban a cég dolgozói aktívan közreműködött, sőt külön programot is szervezett az illegális tartalmak feltöltésének népszerűsítése érdekében. Dotcom február 22-éig biztosan az új-zélandi börtönben marad, az amerikai hatóságok akkor fogják kérni kiadatását.