Különböző európai országok, köztük Magyarország Külügyminisztériumának számítógépes rendszerébe is betörtek kínai hackerek – írja a New York Times nemzetközi kiadása. A lap a kaliforniai Fireeye kiberbiztonsági cég jelentésére hivatkozik.
E jelentés szerint Magyarország mellett Csehország, Portugália, Bulgária és Lettország külügyminisztériumait is érintő kibertámadások 2010-ben kezdődtek, és jelenleg is folynak. Az nem állapítható meg, hogy a támadások a kínai kormányhoz köthetők-e, csak az, hogy kínaiak az elkövetők. A New York Times szerint mindenesetre a kínai kormány felelőssé tehető korábbi hasonló támadásokért, legalábbis amerikai biztonsági szakértők szerint.
A Fireeye nem derített fényt arra, hogy pontosan milyen információkhoz juthattak a hackerek, de az biztos, hogy feltérképezték célpontjaik számítógépes rendszereit, és olyan felhasználók után kutattak, akiken keresztül fontos célpontok számítógépeihez tudnak hozzáférni. Ezt úgy állapították meg a cég kutatói, hogy augusztusban egy hétre sikerült feltörniük a kínai csoport 23 szerverének egyikét, amelyen keresztül figyelemmel kísérték tevékenységüket.
A támadók a New York Times szerint egy viszonylag egyszerű módját választották a rendszerekbe való behatolásnak: e-mailben egy linket küldtek áldozataiknak, azt állítva, hogy a kattintás után meztelen fotókat láthatnak majd Carla Bruni-Sarkozyről (Nicolas Sarkozy volt francia elnök modellként és énekesnőként is ismert feleségéről). Amint az átvert személyek a linkre kattintottak, a hackerek hozzáférést nyertek a gépükhöz. Ősszel a támadók taktikát váltottak, és a meztelen fotók helyett a Szíriával szemben tervezett amerikai katonai csapással kapcsolatos információk ígéretével verték át célpontjaikat.
A Fireeye nyomozásának egyik vezetője szerint a most feltárt támadások célzott akciók voltak, amelyek kifejezetten külügyminisztériumokat érintettek. Az ismeretlen kínai csoport a jelentés szerint legalább 21 célpontot tört fel. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy ennél jóval nagyobb a kutatók által Ke3Chang névre keresztelt akcióban megfertőzött gépek száma.
A kínaiak azért akarnak hozzáférni a külügyminisztériumok rendszereihez, hogy kereskedelmi információkat szerezzenek, illetve elolvashassák, hogy mit gondolnak a külföldi diplomaták a japánokról és az amerikaiakról (Kína két fő diplomáciai ellenfeléről) – mondta a lapnak James A. Lewis, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) kutatója.
Rob Bachwald, a Fireeye kutatási igazgatója szerint korábban feltárt akciókban a kínai hackerek Kínával kapcsolatos jelentéseket is elloptak külügyminisztériumoktól és kutatóintézetektől.
A kínai külügyminisztérium nem reagált az ügyben a New York Times megkeresésére.
A magyar Külügyminisztérium sajtófőnöke, Kaleta Gábor a hírre annyit reagált az Origónak, hogy őket nem kereste meg a kérdéseivel aNew York Times. Egyébiránt pedig sajtóértesüléseket nem kommentálnak, tette hozzá.