A NASA egy látványos time-lapse videókra hasonlító animációban mutatja be, miként épült ki jelenlegi formájára a Nemzetközi Űrállomás, az ISS. A videón végig nyomon követhető az egyes modulok kiépítésének folyamata - szúrta ki a Gizmodo.
A Nemzetközi Űrállomást (ISS) nemzetközi összefogással építették meg. Ez az űrkutatás történetének egyik legnagyobb és legdrágább eszköze, amelynek üzemeltetésében tizenhat ország – köztük az Egyesült Államok, Japán, Kanada és Brazília – vesz részt.
Az ISS első modulját, a Zarját 1988-ban állították Föld körüli pályára. Az oroszországi Bajkonurból lőtték fel, és hamarosan csatlakozott hozzá a Unity nevű amerikai kikötőmodul is, amelyet az Endeavour űrrepülőgép vitt magával az űrbe.
A következő jelentős bővítésre 2000-ben, a Zvezda lakómodul csatlakoztatásával került sor. Ebben az évben érkeztek meg az állomásra az első űrhajósok is: az amerikai William McMichael Shepherd és két orosz, Jurij Pavlovics Gidzenko és Szergej Konsztantyinovics Krikaljov.
A következő években elemről-elemre bővítették az ISS-t. Az 1000 köbméteres, 108,4 méter hosszú, 400 tonna súlyú állomás összesen 74 modulból áll, és hat fő befogadására képes. Azonban jelenleg jó esély van arra – részben az Egyesült Államok és Oroszország közötti, egyre erősebbé váló politikai feszültség miatt – 2020-ban végleg nyugdíjba küldik az ISS-t.
Hogyan élnek a Nemzetközi Űrállomáson? Az űrhajósok életébe betekintést nyerhet Chris Hadfield asztronauta bemutatóiból.