Az LG tavaly két csúcskészüléket is bemutatott, nevezetesen a G4-et és a V10-et, érdekes módon egyiket sem valamilyen nagy (MWC vagy IFA), hanem külön esemény keretében.
Idén a G5 debütálását már a barcelonai mobil-világkongresszus idejére időzítették, ám a múlt heti berlini show-t továbbra sem érezték első számú lehetőségnek.
Helyette San Franciscót választották, ahol az előzetes várakozásoknak megfelelően napvilágot látott az idei második reménység, az LG V20. A készülék az első okostelefon (a Google sajátjain kívül), ami
megkapta az Android 7.0 Nougat operációs rendszert,
természetesen a gyártó egyedi felületével. Az új mobilszoftvert az eddigiekhez képest is letisztultabb külső, valamint a gyári szoftverből ismert újdonságok jellemzik, kezdve az intelligensebb Doze-to-go módtól egészen a jobb értesítésekig és a kettéosztott képernyőig (két alkalmazás futtatható egymás mellett).
Ha már a kettéosztásról beszélünk, a V20 megtartotta elődjének "nagy vívmányát", hiszen az elődmodellhez hasonlóan ennek
a mobilnak az elején is két darab kijelző található,
mindkettő IPS technológiájú.
A méretesebb, 5,7 hüvelykes panelen 1440 x 2560 pixel jelenik meg, a V10-hez képest nagyobb lett a fényerő és a színhűség is. A másodlagos megjelenítő apró, 160 x 1040 képpontot jelenít meg. Célja a samsungos Always-on technológiához hasonlóan, hogy az értesítéseket, kedvenc appokat, illetve az alkalmazásváltót innen érjük el - persze ez is szoftveresen bármikor kikapcsolható.
Nincs nagy meglepetés a hardveres képességek terén, egyrészt adott a Snapdragon 820 chipset, ami természetesen rendkívül erős, ám már van 821-es verzió is, egy picit magasabb órajellel rendelkező processzorral, talán nagyobbat ütött volna a mobil ezzel.
A négymagos processzor persze így is vígan meghajtja a két megjelenítőt, a 4 gigabájtnyi rendszermemória pedig bőven elég az alkalmazások párhuzamos futtatásához (mondjuk láttunk már ennél többet konkurens gyártók termékeiben).
Az viszont mindenképpen jó hír, hogy már a
64 gigabájtos belső adattárolón
bőven van hely az adatoknak és programoknak, ezt microSD-vel akár plusz 2 terabájttal is megtoldhatjuk.
Rendelkezésre áll a már megszokottnak ható ujjlenyomat-olvasó, amit a hátul lévő bekapcsológombba épített a gyártó.
Mivel a G5 hátulján két szenzor található, várható volt, hogy a V20 sem marad ki a buliból. Nem is tette, egy
16 és egy 8 megapixeles szenzort szereltek a hátlap tetejére,
az egyik a normál, a másik pedig a nagy látószögű fotók (135 fokos) elkészítésében segít. Van 4K-videofelvételi képesség, lassított felvétel is, a szoftver rengeteg beállítási lehetőséget kínál, kezdve az érzékenységtől egészen a záridőig.
Szerencsére ebből a modellből nem maradt ki sem a lézeres, sem a PDAF-autofókusz, van optikai képstabilizálás, sőt, már az EIS is támogatott, így a giroszkóp is segít. Szelfizni az 5 megapixeles, f/1,9 rekeszértékű fényképezővel lehet, ami
a korábbiaknál 34 százalékkal világosabb fotókat ígér.
A V10 nagy előnye az volt a G4-hez képes, hogy ütésálló, és sokkal minőségibb kialakítást kapott. Szerencsére ezeket a tulajdonságokat megörökölte a V20, ami nem ijed meg az apróbb leejtésektől,
megfelel a katonai szabványnak,
az alumínium- (AL6013) és az üvegburkolat pedig egy felső kategóriás telefonhoz méltó érzést kelt. Talán külsőleg egy kicsit kevésbé megosztó, mint a G5, és már nem moduláris, lehet, a cégnél is rájöttek, hogy ez abban a formában, ahogy ők tervezték, felesleges.
Az LG a zászlóshajóknál hosszú évekig ragaszkodott a 3000 milliamperórás akkumulátorhoz, aztán elég nagy csalódást keltve a G5-be már csak 2800-as telep került. Szerencsére a kritikákat meghallgatta a dél-koreai gyártó,
a V20 energiaellátását már egy 3200 milliamperórás aksi végzi,
ami remélhetőleg bőven egy nap fölötti üzemidőt biztosít majd a mindennapokban. Egy biztos, cserélhető, ami lassan egyedi ajánlatnak számít a mobilpiacon.
Nem szabad elmenni szó nélkül a Quad DAC, vagyis a digitális-analóg audiokonverter mellett, ami nemcsak a hangszórók hangzását emeli magasabb szintre, hanem a fülhallgatón keresztüli zenehallgatást is. A hangfelvételeknél (24 bit / 48 kHz) pedig szintén a vetélytársaknál jobb minőséget garantál.
Adatkommunikációs szempontból mindent megkapunk, van ac-s WiFi, Bluetooth 4.2, GPS, NFC, nem maradt ki az infra és az USB Type-C port sem, a QuickCharge 3.0-nak köszönhetően villámgyorsan feltölthető a telep.
A titán, ezüst és rózsaszín árnyalatokban érkező LG V20 már a hónap végétől elérhető lesz Amerikában, árat még nem közölt a gyártó, ám valami vonzó címke kellene, hiszen egyelőre kérdés, hogy ezzel mire megy majd a vállalat a rendkívül népszerű Samsung telefonok, vagy éppen az este bemutatásra kerülő iPhone 7 ellen.