Több száz könyvesboltot akar nyitni az Amazon

amazon könyvesbolt books seattle
Az Amazon első, Seattle-ben nyitott könyvesboltja
Vágólapra másolva!
Akár 400 valódi könyvesboltot is nyithat az Amazon. A terjeszkedés talán újabb lökést adhatna a vállalat részvényeinek.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, hogy a tavaly Seattle-ben nyitott Amazon Books nem az első, és utolsó könyvesbolt volt a cég életében. A New York Times szerint a világ legnagyobb online könyvkereskedője újabb üzletek nyitását tervezi,

akár 300-400 valódi, téglából készült áruházban

árulhatja majd kiadványait, és eszközeit.

Ezzel már az olyan nagy amerikai üzletláncokkal versenyezne az Amazon, mint a több mint 600 üzlettel rendelkező Barnes & Noble. Az információk forrása Sandeep Mathrani, egy ingatlanközvetítő cég vezérigazgatója. Az Amazon szóvivője egyelőre nem cáfolta, de nem is erősítette meg a híreket.

Az Amazon első, Seattle-ben nyitott könyvesboltja Forrás: AFP/2015 Getty Images/Stephen Brashear

Az Amazon eleinte internetes könyváruházként indult, majd az évek során folyamatosan bővítette kínálatát: ma már a tartalomelőállításban, és elektronikai eszközök gyártásában is jeleskedik. Neki köszönhetjük például

a forradalmi e-könyolvasót, a Kindle-t.

A cég indulása után húsz évvel nyitotta meg első igazi könyvesboltját Seattle-ben, ahol a kínálat az amazon.com statisztikái alapján alakul,

az online eladási mutatókat, és értékeléseket is figyelembeveszik.

Természetesen lehet náluk venni Kindle olvasót, és Fire TV set-top-boxot is.

Érdekes lépés

Az Amazon pálfordulása azért irónikus, mert a cég

éppen azzal a céllal alakult, hogy a hagyományos könyvesboltok konkurenciája legyen.

Agresszív terjeszkedésének köszönhetően szűnt meg például a Borders könyvkereső lánc 2011-ben.

A számok is arról árulkodnak, hogy az Amazonnak új területen kell nyitnia: a papírkönyvek felé fordulás pedig lendíthet a cég bevételein.

Jeff Bezos Amazon-vezér a Kindle Fire bemutatóján Forrás: AFP/Joe Klamar

Az Amazon részvényeinek idei 18 százalékos szakadása mintegy 10,6 milliárd dollárral vágta vissza Jeff Bezos vagyonát, így a vezérigazgatót letaszította a világ negyedik leggazdagabb milliárdosának járó helyről Mark Zuckerbeg, Facebook alapító. Bezos ettől függetlenül 2015 legjobban teljesítő milliárdosa, mivel sikerült megdupláznia a vagyonát.