Nem egy innováció fűződik a Sony nevéhez a televíziók világában. A vállalat készített elsőként hordozható tranzisztoros tévét, síkképcsöves tévét, és érdekes módon OLED tévét is. A 2008-ban piacra dobott Sony XEL-1 megmutatta, milyen remek képminőséget lehet elérni az OLED-technológiával, azonban ez még inkább kísérlet volt, mintsem valós használatra szánt termék - a képátmérője például mindössze 11 inch.
Nem csoda, hogy a Sony igyekszik hangsúlyozni, hogy elsőként vetette bele magát az OLED-technológiába,
mert az a helyzet, hogy a modern OLED-tévék piacán viszont erős lemaradásba került az LG-vel szemben.
Persze a vállalat igyekszik hangsúlyozni, hogy szerintük most érett meg igazán a technológia arra, hogy megérje foglalkozni vele, ami az előbbi két konkurens modelljeit tekintve mondjuk nehezen hihető, másrészt viszont az is igaz, hogy az VA-paneles hagyományos LED-tévéikkel is egészen elképesztő minőséget tudott kínálni a Sony, szóval nem volt égető szükség az OLED-re.
Most viszont itt van a teljesen új A1-es sorozat, amivel a Sony idén végre ringbe száll az OLED-tévék között is. És meg kell hagyni, a visszatérés nagyon ütősre sikerült.
A készülékre ránézve az tűnik fel, hogy nem látunk semmit.
Mármint a kijelzőn kívül semmit, szemből nézve az A1-es mindössze egy hatalmas képernyőből áll (még lábai sincsenek), nagyon-nagyon vékony kerettel - még a Sony logóját is nagyon piciben nyomtatják a sarkába, ráadásul szürkés színnel, hogy ne legyen túl feltűnő.
Ezt úgy sikerült elérni, hogy a tévé hátuljából nyitható ki a támaszték amire rádől - szó szerint, ugyanis érdekes módon sík felületre lerakva a készülék 6 fokot hátrafelé dől. Nekem ez elsőre kicsit furcsa volt, de a Sony mérnökei szerint ez az ideális. Mindenesetre nem hinném, hogy bárkit is zavarni fog. Szintén ebbe a támasztékba csatlakoznak be a kábelek, és itt kapott helyett egy beépített mélynyomó is, más hangszórót azonban ne is keressünk,
ugyanis a Sony A1-esnek maga a képernyője a hangszórója.
A dolog nem mágia, és valójában nem is egy új technológia: a képernyő sík üvegfelületének rezegtetésével éri el ezt a készülék. Igazából ebben az egészben két újdonság van: az egyik, hogy habár hasonló elven működő hangszórókat láttunk már korábban, olyat még soha senki nem csinált, hogy a televízió saját képernyője adja ki a hangot. A másik, hogy egyetlen, teljesen egybefüggő lapos felületből még senki nem tudott sztereó hangot elővarázsolni.
A Sonynak mindkét dolog sikerült az A1-essel, meglepően jó végeredménnyel: a tévé megfelelően hangos tud lenni, tisztán szól és kiválóan betölti a szobát.
Ráadásul tud néhány trükköt is: a beleépített okos processzor ki tudja találni, hogy a képernyőn megjelenő műsorban éppen honnan jön a hang, és tényleg onnan is fogja azt megszólaltatni - a bemutató során például nagyon szépen el lehetett különíteni a különböző hangszerek forrását Dido klipjében, de a rajzfilmfigurák közti beszélgetés is remek volt.
Ha esetleg bárkiben felmerült volna a kérdés, hogy a képernyő nem remeg vagy rezeg-e a hangok kiadása közben, akkor szerencsére a válasz megnyugtató: nem. A hangok kibocsátásához ugyanis rendkívül magas, az emberi szem számára már nem látható frekvencián rezegteti az üveglapot, így semmi nem ronthatja el, hogy maradéktalanul élvezzük a képminőséget.
Márpedig ezt a képminőséget lehet.
A panel az OLED technológia sajátosságainak köszönhetően tökéletes feketéket és vibráns, élénk színeket tud megjeleníteni. Ráadásul a Sony kitalált egy megoldást az OLED egyik problémájára is. A lényeg, hogy az OLED tévék akár egyesével is teljesen le tudnak kapcsolni egy-egy pixelt, ezzel tényleg előállítva a teljesen feketét, azonban ezt követően némi időbe tellik, mire ebből az állapotból fel tudnak támadni, ami (igaz alig láthatóan) de gyengít a képminőségen, főleg akkor, ha például feketéből sötétes barnába, vagy hasonló színekbe kellene átmenni.
Most az A1-esben a Sony ezeket az átmeneti időszakokat csökkentette le, vagy iktatta ki teljesen.
Ezen kívül a tévé mindent tud, amit csak kell, sőt még egy picit többet is: természetesen 4K-s felbontású, és nem csak a manapság leginkább elterjedt HDR 10 szabványt, de a sokkal komplexebb és szebb végeredményt produkáló Dolby Visiont is támogatja. Az már más kérdés, hogy 4K-s HDR-es tartalmakból még mindig nem vagyunk elárasztva, így a Sony nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a készülék minél hatékonyabban tudja feljavítani a régebbi anyagokat. Ehhez két különálló, több ezer képből álló képadatbázist tárol a tévé, majd a megjelenített tartalom képeinek minden egyes részét kielemzi, és a megfelelő képminta alapján csökkenti a zajt, javítja a színeket és tisztítja meg az egészet. A bemutató alapján a végeredmény nagyon meggyőző volt.
A Sony A1-es sorozata tehát első tapasztalataink alapján még a prémium kategóriában is kiemelkedő. Külsőre csodálatosan fest, az újfajta hangrendszer kiválóan működik, a képminősége pedig pazar. Persze a jövőben igyekszünk majd alaposabban is letesztelni, és leginkább arra leszünk kíváncsiak ezek után, hogy a beépített Android TV-rendszer hogy vizsgázik (ami egyébként hamarosan egy nagyobb frissítést kap majd, ami elméletileg egy igen-igen minőségi ugrás lesz felfelé).
Ezek után talán nem váratlan, hogy a Sony nyilván meg is kéri az árát.
Az A1-es jelenleg kétféle méretben érhető el: a "kisebbik" 55"-ös változat 1,2 millió forintba, a nagyobbik 65"-ös pedig 1,8 millió forintba kerül. És habár ez az átlagember pénztárcájának rendkívül sok, a prémium kategóriában nem kiugróan magas, főleg a tévé dizájnjához és képességeihez mérten.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!