Csúcstelefon 200 000 alatt - LG G6 teszt

lg g6, dolby vision
Vágólapra másolva!
Az LG legújabb okostelefonja megosztotta egy kicsit a szaksajtót, bár az az igazság, hogy negatív véleményt csak nagyon kevesek alkottak róla.
Vágólapra másolva!

Az LG már megmutatta párszor, hogy tud jó telefonokat tervezni. Az első komolyabb lépése anno talán az Optimus 2X volt, ami 2011-ben az első kétmagos okostelefonként robbant be a piacra. Ez egy akkor nagyon erős és jól megtervezett készülék volt, és nagy kár érte. Már csak azért is, mert megfelelő támogatás és frissítés híján feldühített egy halom lelkes X2 tulajt, akik nagyon értékes és hűséges vásárlóbázist alkothattak volna.

A dicső elődök, az Optimus 2X és a G4. Forrás: Origo

Ezután a következő nagy dobás a G4-es volt 2015-ben, ami főleg külsejével hódított. Varrással díszített, bőr hátlapja és hajlított kijelzője vitathatatlanul új színt vitt az okostelefon-piacra. A telefon belső tulajdonságai már kevéssé voltak kiugróak, és a fotós teljesítmény sem volt olyan minőségű, mint amekkorát a bejelentés körüli hiszti sugallt. Hozzá kell tenni, hogy ha a mobilbejelentések marketing maszlagjainak hinni lehetne, a Canon és a Nikon már rég tönkrement volna.
Ez a kis visszatekintés csak azért volt fontos, hogy éreztessük, miért várunk minden új LG csúcstelefont olyan lelkesen. Ezért amikor megkaptuk a G6-os elegáns, fekete dobozát, megint megemelkedett egy kicsit a pulzusunk.

Külső, tulajdonságok

A dobozt kibontva kellemes első benyomást szereztünk. A telefon szép, elegáns vonalvezetésű háza igényes anyaghasználatot sugall. Kényelmes a fogása és az oldalán csak a két hangerőszabályzó töri meg az ívelt fémet. A bekapcsoló gomb – ami egyben home gomb is – a hátlapra került. Szerencsére ebben az LG mérnökei megoldották, hogy a gomb középre kerüljön így azt könnyen meg lehet találni az ujjunkkal, nem úgy, mint a Samsung Galaxy S8 középvonaltól eltolt megoldását.

Az LG G6-ra két kamera is felfért úgy, hogy az ujjlenyomat-olvasós gomb középen maradt Forrás: Origo

Ez azért is fontos, mert természetesen ez a gomb rejti az ujjlenyomat-olvasó szenzort is. Hátul található még a már az elődnél megismert dupla kamera is, ami első ránézésre is két különböző darab. Az egyikhez – az elsődlegeshez - ugyanis egy 71 fokos látószögű, f/1,8-as rekeszértékű optika tartozik, a második pedig 125 fokos, tehát rendkívül nagy látószögű, viszont csak f/2,4-es, és fixfókuszos. Ezzel a rendszerrel azért elég sokszínű felhasználást el tudunk képzelni, de mindent a maga idejében.
A hardver egy elég erős, bár jelenleg már nem csúcs SnapDragon 821-esre épül, amit 4GB RAM és 64 GB tárhely egészít ki. Ez ma már nem az elérhető leggyorsabb rendszer, az biztos. Az LG indoklása szerint azért van ez így, mert nem sikerült volna ennyire hamar piacra dobni a készüléket, ha vártak volna a legújabb csúcsmodellre. Ez persze akkor lenne jogos kifogás, ha a készüléket valóban korán dobták volna piacra, de a téli bejelentéshez képest a nyári megjelenés azért nem tűnik olyan rohamtempónak.

Működés, tapasztalatok

Ennyi ideig bírtuk ki bekapcsolás nélkül. Ám, amikor megnyomtuk a hátlapi gombot és a készülék felvillant, le is esett, hogy mi a baj ezzel a készülékkel. Az 5,7 hüvelykes, 18:9-es képarányú, WQHD (1140x2880) felbontású, IPS kijelzője le van kerekítve. Na, nem úgy, mint a Samsungé, hanem egyszerűen a kijelző sarkai nem szögletesek. Most hirtelen elképzelni is nehéz bármilyen felhasználási módot, amikor ez a tulajdonság jól jön. Utoljára a régi jó katódsugárcsöves tévéknél láttunk ilyet, de azokból is a régebbieknél. A mai videók, képek, és játékok viszont mind szépen, sarkosan készülnek, így egy részük – nyilván messze nem létfontosságú rész - ezt a telefont használva el fog veszni.

Nem Super AMOLED, de azért szégyenkeznie nem kell Forrás: Origo

A kijelző egyébként szép, bár az IPS panel a konkurencia Samsung AMOLED-jéhez képest egy picit gyengébben teljesít, de van egy érdekes tulajdonsága, ez pedig a Dolby Vision és HDR 10 kompatibilitás melyeknek segítségével már több online videós oldalról nézhetünk HDR tartalmakat. Sokat dob még a telefonon a két kamera, melyekkel egész szép képek készíthetők úgy, hogy a készítésük közben könnyedén válthatunk a két objektív közt így egy pillanat alatt válthatunk a nagylátószögű, vagy az autófókuszos kamerával készülő fotók közt. Sajnos a lézeres autófókuszt ezúttal nem építette bele a készülékbe a gyártó, de a fókuszálás sebessége egyáltalán nem lett lassú így sem.

Nagyon szép mind az árnyékos, mind a fényes terület rajza Forrás: Origo

A G6-oson természetesen a legfrissebb Android verzió fut és örvendetesen kevés saját (LG) appot kell elviselnünk rajta, ami tovább növeli a készülék pontszámát a szemünkben.

Összegzés

Az LG legújabb csúcsmodellje sebességben nem veri a jelenlegi toptelefonokat, árban viszont mindenképp. 180 ezer forint alatti árával markánsan olcsóbb, mint a konkurens S8-as, és így nagyon jó vétel lesz. Az igazság ugyanis az, hogy egy átlagos felhasználó nem igazán venné észre a két telefon közt a sebességkülönbséget. Igaz ugyan, hogy ez már a top liga, és ezért a sebesség itt már nem is kérdés. Ha az ember ekkora összeget költ egy telefonra, akkor már elvár valami kis extrát. Az LG G6-ból pedig talán épp ez hiányzik. Egy nagyon jól összerakott telefon, de nem több. Aki viszont csupán ezt keresi, annak jó szívvel ajánljuk, ha így indul neki, biztosan nem fog csalódni a készülékben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!