Olcsóbb kiadás készült a Samsung csúcstabletéből

samsung galaxy tab s6 lite tablet táblagép
Samsung Galaxy Tab S6 Lite a Book Coverben
Vágólapra másolva!
Passzív érintőceruza is jár a Galaxy Tab S6 Lite modellhez.
Vágólapra másolva!

Tavaly novemberben a Samsung riválist állított a produktivitási célokra szánt Apple iPad Prónak, most pedig bejelentette a termék olcsóbb változatát. A Galaxy Tab S6 Lite ugyanúgy néz ki, mint az említett testvére, csak kisebb változtatásokat végeztek el a vállalat mérnökei az ár leszorítása érdekében.

Samsung Galaxy Tab S6 Lite a Book Coverben Forrás: Samsung

Az új modellbe egytized hüvelykkel kisebb érintőkijelző került, egy picivel eltérő képaránnyal, de ezek észrevehetetlenek, hacsak nem egymás mellett látható a két termék. Az már viszont feltűnhet, hogy a Lite kiadás AMOLED helyett IPS érintőkijelzőt használ, a felbontás pedig 1600×2560 pixelről 1200×2400 pixelre csökkent.

Az S-Pen érintőceruzán is spórolt egy kicsit a Samsung, a Galaxy Tab S6 Lite mellé csak egy passzív, de írásra és rajzolásra is alkalmas modell került, azaz nem lehet a levegőben elvégzett gesztusokkal parancsokat kiadni vele.

A Samsung sajtósai szerencsére megtalálták ebben a pozitívumot: így legalább nem tud lemerülni a ceruza.

A jelek szerint az olcsóbb táblagépbe Qualcomm Snapdragon 855 helyett egy nem részletezett típusú, nyolcmagos processzorú Samsung Exynos rendszerlapka került. A memória mínusz kettővel 4 GB-ra csökkent, az elérhető háttértárak pedig szintén megfeleződtek, modelltől függően 64 GB vagy 128 GB található a tabletben. Memóriakártyás bővítésre lehetőség van.

Samsung Galaxy Tab S6 Lite a Book Coverben Forrás: Samsung

Az Android 10 rendszerrel előtelepítve érkező, 5/8 megapixeles kamerákkal szerelt Samsung Galaxy Tab S6 Lite hazánkban május 1–14. között lesz előrendelhető, a lehetőséggel élők egy Book Cover tokot kapnak hozzá ajándékba.

A normál bolti forgalmazása május 15-én kezdődik, a wifis kiadás kezdőára 144 990 forint lesz, míg 4G/LTE modemmel is ellátott variánsért legalább 169 990 forintot kell majd a pénztáraknál hagyni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!