Csak 2022-ben kapnak periszkópkamerát az iPhone-ok

Vágólapra másolva!
Ming-Chi Kuo szerint két évet kell még várnunk arra, hogy zoom terén rákapcsoljanak az iPhone-ok.
Vágólapra másolva!

A TF Securities legendás elemzője, Ming-Chi Kuo azt állítja, hogy az Apple beszállítója lesz az idei évvel kezdődően a Semco és a Sunny Optical is. Ezek a legjobb dél-koreai és kínai lencsegyártók. Szokás szerint ezúttal is több beszállítóval dolgozik a vállalat, hogy növelje a versenyt és a készleteket, továbbá csökkentse a költségeket.

Forrás: engadget

Kuo szerint ezeknek a cégeknek hála jobb komponensek kerülhetnek az új iPhone-okba. Az iPhone 12 modellek például már sokkal jobb autofókuszt hoznak majd magukkal. A Semco pedig periszkópkamerát is ad végre az iPhone-okba, de ezekre egészen 2022-ig kell várni.

A perszikópkamera dizájnban nem jelent majd változást, ugyanakkor a zoomfotózás terén egészen új lehetőségek nyit majd az Apple világában. A 2022-es dátum viszont arra utal, hogy csak sok éves lemaradással nyit majd ilyen téren a vállalat.