Tovább nőtt a viselhető eszközök népszerűsége

Vágólapra másolva!
A Canalys elemzőcég szerint 2020-ban 15 százalékot ugrottak az okosórák és vezeték nélküli fülhallgatók eladásai.
Vágólapra másolva!

Sok cég számára okozott nehézségeket az elmúlt 1-1,5 év, de a mobilok, okosórák és vezeték nélküli fülhallgatók gyártói nem tartoznak ezek közé. A Canalys elemzőcég adatai szerint 2020-ban újra előrébb lépett a viselhető eszközök piaca, az okosórák és az okosaudioeszközök piacán pedig egyaránt az Apple a legmeghatározóbb.

Forrás: tom's guide

Az elemzők szerint nagy volt az igény az ilyen termékekre tavaly is, az eladásait az Apple, a Samsung, a Xiaomi, de a Sony, a Fitbit és a Skullcandy is tudta növelni. Az audioeszközök piaca 20 százalékos növekedés mellett 432 millió eladott eszközt hozott tavaly, az okosórákból 10 százalékkal több, 185 millió fogyott. Az Apple éves szinten majdnem megduplázta az eladásait.

Az elemzők szerint a nagy gyártók számára jelenleg az a fő kihívás, hogy hosszú távú stratégiát biztosítsanak az egészségügyi és fitneszes adatok elemzésére vonatkozóan. A szakemberek szerint erre a kisebb márkák nem figyelnek. A Canalys 2021-ben további erősödést vár, mindkét kategóriában. A részletes statisztikák a teljes jelentésben tekinthetőek meg.